Itthon MTI 2016. december. 06. 10:46

Gépkarabéllyal lőtte volna le az ügyészt, életfogytiglant is kaphat

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki március 16-án gépkarabéllyal több lövést adott le a Kiskunhalason a járási ügyészség és a járásbíróság közös épületében – közölte a főügyészség vezetője.

Keresztes Imre azt írta: a férfi ellen emberölés előkészületének bűntette, hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat.

A Kecskeméti Törvényszékre kedden benyújtott vádirat szerint a férfi azért jelent meg március 16-án az épületben, hogy megölje a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vezető ügyészét, akinek a korábbi feljelentéseivel kapcsolatban tett intézkedéseivel elégedetlen volt. Papírdobozban magával vitte engedély nélkül tartott gépkarabélyát, valamint 240 lőszert, amelyek közül 18-at betárazott a fegyverbe.

A férfi az épület ügyfélfogadó terébe lépve azt mondta a biztonsági őrnek, hogy a vezető ügyészt keresi, majd a csomagátvizsgáláskor elővette a gépkarabélyt, csőre töltötte és a biztonsági őrre irányította. Keresztes Imre beszámolója szerint a férfi ekkor "élet elleni fenyegetések mellett" felszólította az őrt, hogy vezesse az ügyészhez.

A biztonsági őr elindult a lépcsőn felfelé, a vádlott pedig követte. A második lépcsőfordulóban utolérte őket a bírósági gondnok, és megpróbálta elvenni a fegyvert a férfitól. Dulakodni kezdtek, eközben a vád szerint a férfi mindvégig a gondnok teste felé próbálta nyomni a fegyver csövét és több lövést is leadott. A vádlott és a gondnok ezután elesett a lépcsőn, és legurult egy földszinti tárgyalóterem elé. A földön tovább dulakodtak, és eközben a bírósági gondnoknak sikerült kiürítenie a tárból a lőszereket, majd két rendőr segítségével lefegyverezni a vádlottat. Senki sem sérült meg.

A cselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.