Itthon hvg.hu 2016. november. 29. 09:37

Több nap után találtak csak rá a holttestre a dél-pesti kórházban

Több napja ott lehetett a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 9. emeletének női mosdójában az a holttest, amelyet vasárnap találtak meg – állítja a Blikk.

A lap szerint érthetetlen, hogyan maradhatott a holttest ott, ahol legalább naponta egyszer kötelező lenne takarítani. A mosdót ráadásul olyan látogatók használhatják, akik a csecsemő- és koraszülöttrészlegen ápolt babákkal és nőkkel érintkezhetnek.

Ócsai Lajos járványügyi szakember úgy nyilatkozott a Blikknek, el sem tudja képzelni, hogyan fordulhatott ez elő, amikor minden intézmény működési rendjében szabályozzák a szükséges higiénés tevékenységet. Így még egy benzinkúton is óránként legalább egyszer takarítani kell.

Azt is hozzátette a szakértő, hogy egy holttest járványügyileg akkor jelenthet veszélyt, ha érintkeznek vele.

A lap kérdéseire a kórház annyit közölt, amennyit az azt felügyelő Állami Egészségügyi Ellátó Központ is: a halálesettel összefüggésben nem nyilatkoznak, amíg a rendőrségi vizsgálat le nem zárul. A rendőrség ugyanakkor annyit mondott, hogy nem folytatnak eljárást, mivel a haláleset nem rendkívüli.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.