Németországot nehéz lesz ugyan beérni, de sokat fejlődött az elmúlt 10 évben Magyarország a szemét-újrahasznosítás terén.
A németek hasznosítják újra legnagyobb arányban a szemetet, míg a dánoknál termelődik a legtöbb szemét – derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség november közepén közzétett jelentéséből.
A jelentés 2004-től 2014-ig vizsgálta az egyes országok szeméttel kapcsolatos statisztikáit, és ebből az derül ki, hogy Európában messze a legtöbb szemetet Dániában termelik: itt évente 758 kilogramm szemét keletkezik per fő. Svájc a második legtöbb szemetet termelő ország 730 kilogrammal, de a harmadik helyezett Németországban is 618 kilogramm szemetet termelnek évente fejenként.
Az OECD tavalyi jelentése szerint világszinten egyébként Dánia után az Egyesült Államokban termelik a legtöbb szemetet, Svájcot is megelőzve, az újrahasznosítás aránya azonban csak 30 százalék körüli Amerikában.
A németek azonban ezt a legnagyobb arányban hasznosítják újra: a statisztikák szerint a keletkezett szemét 64 százalékát sikerül újrahasznosítaniuk, de Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, Hollandiában és Svédországban is 50 százalék feletti a szemét-újrahasznosítás aránya. A legrosszabbul Bosznia-Hercegovina áll, ott egyáltalán nincs újrahasznosítás, de Szerbiában és Törökországban is csak 1 százalékot sikerült újrahasznosítani.
Az élen járókhoz képest Magyarország meglehetősen kevés szemetet termel, nálunk 2014-ben fejenként 385 kilogramm szemét keletkezett fejenként, ez pedig azt jelenti, hogy valamivel több mint egy kilogrammot termelünk naponta. 2004-ben még 454 kilogramm per fő szemét keletkezett Magyarországon, vagyis sikerült ezt csökkenteni is.
Az újrahasznosítási arányt tekintve Magyarország nagyjából a középmezőnyben helyezkedik el az összes európai ország között, a 19. helyet szerezte meg. 2014-ben a szemét 31 százalékát sikerült újrahasznosítani, ami komoly előrelépés a 2004-es 12 százalékhoz képest.
A leginkább a nyugat-dunántúli régióban magas az újrahasznosítás aránya, itt a 40-50 százalékot is eléri, de a fővárost is magába foglaló Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön is 30-40 százalékos az arány. A leginkább Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön, vagyis az ország északkeleti részein alacsony az újrahasznosítás, ott csak a szemét 10-20 százalékát hasznosítják újra.
Az országjelentés kitér arra is, hogy igen pozitív a lakosság hozzáállása a szelektív hulladékgyűjtéshez, széles körben támogatják az újrahasznosítást és sokan használják a közterületekre kitett szelektív gyűjtőket, a következő lépés azonban az lenne, hogy felhasználva a pozitív hozzáállást rögtön a forrásnál, vagyis a háztartásokban kellene szelektálni a szemetet.
A jelentés azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a komposztálással kapcsolatban még van mit fejlődni, mert bár vannak olyan hulladéklerakók, amelyek komposztot gyártanak szemétből, de nehezen találnak erre piacot. Növelni kellene a biohulladék és a komposzt felhasználásának elfogadottságát a mezőgazdaságban, és a házi komposztálást is jobban kellene propagálni.