Itthon Mikecz Dániel 2016. november. 17. 13:25

Politika a tények után

Hazugságokkal győztes elnökjelölt, nem tudni miről döntő népszavazás, végig sem gondolt kilépés – szürreális fordulat a nyilvánosságban, bár a folyamat nem most kezdődött.

Már a brit európai uniós tagságról szóló népszavazás kapcsán, majd Donald Trump győzelme után is hallhatóak voltak a vélemények, amelyek a nem várt választási eredmények okaként a tájékozatlanságot jelölik meg. Az eredmények valóban azt mutatják, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők nagyobb arányban szavaztak a Brexitre és a republikánus jelöltre. Mindkét kampányban ráadásul többször sem vették figyelembe az érintettek a gazdasági adatokat, statisztikai tényeket. Egy vezető brit politikus azzal érvelt a népszavazási kampányban, hogy az embereknek elegük van a szakértőkből. A tényeket ellenőrző oldalak szerint Donald Trump megszólalásainak többsége félig vagy teljesen hamis. Magyarországon pedig úgy zajlott a népszavazás, hogy nem lehetett pontosan tudni, hogy érvényben van-e az áthelyezési kvóta vagy sem. A kommentárokban ezért egyre gyakrabban írják le a kortárs állapotot a “tények utáni” vagy “igazság utáni” politikaként.

A statisztikai adatok, tények figyelmen kívül hagyásának fő oka a nyilvánosság megváltozása. Az internetes kommunikációnak hála sokkal többen képesek hozzáférni a nyilvánossághoz, demokratizálódott a tartalom előállítása és publikálása. Ennek az alapvetően pozitív fejleménynek egyik következménye azonban, hogy megszűnik a fősodrú média kivételezett, kapuőr szerepe. Nem feltétlenül lesz hiteles attól egy információ, mert egy bejáratott, nagy múltú sajtóorgánumban jelenik meg. Ez összefügg azzal a jelenséggel, hogy a médiában való bizalom is fokozatosan csökkent. A Gallup közvélemény-kutató adatai szerint az oknyomozó újságírás hőskorának egyik évében (1976) az amerikaiaknak 72%-a teljes mértékben vagy inkább megbízott a médiában, ez 2016-ra 32%-ra csökkent. Hasonló a helyzet a szakértőkkel, szakértelemmel is. Az információ egyéni megszerzésének lehetősége, az oktatás bővülése valóban gazdagította az egyéni kompetenciákat, ugyanakkor kikezdte a szakértők tekintélyét is. Feltűnnek ráadásul egymással kapcsolatban nem lévő kommunikációs szigetek a saját médiájukkal, saját szakértőikkel: a nyilvánosság tehát fragmentálódik.

A fenti folyamatok nem 2016-ban jelentek meg, de idén vált egyértelművé a tények utáni politika realitása. A sors fintora, hogy mind a Brexit, mind az amerikai elnökválasztás esetében végül melléfogtak a tudományos módszerek segítségével tényeket szállító statisztikusok. A választók természetesen korábban sem aprólékos költség-haszon elemzés segítségével hozták meg döntéseiket, azonban nem akadt példa arra, hogy figyelmen kívül hagyták volna, ha egy jelölt látványosan, egyértelműen ellent mond a tényeknek. A politika tehát egyre kevésbé tényekről, és azon keresztül egyre kevésbé a szakpolitikákról szól. Nem lényegesek így a szakpolitikai elképzeléseknek teret adó pártprogramok sem. Ahogy a Fidesznek 2014-ben, úgy Donald Trumpnak sem volt hagyományos értelemben vett választási programja. A politika önmagáról, pontosabban a politikai cselekvésről szól. Nem az a kérdés tehát, hogy milyen szakmailag kiérlelt, megindokolt, véleményezett programok lehetnek hatékonyak a jövőben, hanem az, hogy van-e ráhatása az állampolgároknak és közösségeiknek a politikai folyamatokra, van-e hangjuk a politikában. A politikai cselekvőképesség hiányát ugyanakkor a szemünk előtt kibontakozó új jobboldal tudta lefordítani, ha nem is pártprogramokra, de politikai követelésekre. Ilyen kérdés a politikai közösség határa, azaz a bevándorlás, valamint a külső kényszerek elfogadása, ami a magyar esetben az EU-hoz való viszonyban, Trumpnál a kereskedelmi egyezmények felülvizsgálatában jelentkezik. A politikai cselekvőképességet azonban folyamatosan demonstrálni kell, így szükség van a választások közötti mozgósításra és a politikai helyzetek megteremtésére. Előbbire érzékletes magyar példa a Békemenet és a kvótanépszavazás, míg utóbbira az Orbán-kormány szabadságharcos külpolitikája. Az egyelőre még nem tudható, hogy az új amerikai elnök használni fogja-e az ilyen típusú mozgósítási eszközöket.

A tények jelentőségének csökkenése ugyanakkor nem teremt eddig nem tapasztalt helyzetet, hiszen a választott képviselet létezett már a szakpolitikák és a társadalmi tervezés megjelenése előtt is. A demokratikus részvételnek ugyanis nem feltétlenül az a lényege, hogy a vélemények aggregálásával meg lehessen találni az egyedül üdvözítő szakpolitikát. A részvétel – vagy legalábbis a részvétel lehetősége – a politikai közösség, a társadalmi béke létrehozásának és megőrzésének eszköze. Annak firtatása, hogy egy-egy választó mi alapján hozta meg döntését, az adott választói csoport autonómiáját kérdőjelezi meg és ezzel éppen politikai közösség létét, egységét veszélyezteti. A képviselet ebben a tekintetben annak a kifejezése, hogy a képviseltek nélkül nem lehetséges dönteni. Ezt fejezte ki a 18. században a brit koronával elégedetlen amerikai telepesek jelszava: nincs adózás képviselet nélkül (no taxation without representation). Ugyanezzel a jelentéssel bírt a Kossuth Lajos által megfogalmazott és pár évvel ezelőtt a Hallgatói Hálózat által is használt “semmit rólunk nélkülünk” elve. A tények utáni politikában tehát az Orbán- és Trump-ellenes politikai erők számára nem a választók felvilágosítása hozhat eredményt, hanem a képviselet tartalmának átgondolása. A képviseletnek reprezentálnia kell a választók élethelyzetét, a világról kialakított elképzeléseiket, nem csupán, mint állami szolgáltatások fogyasztóit. A tények utáni politikában továbbá olyan követelések megfogalmazására van szükség, amelyek ki tudják fejezni a politikai cselekvőképességre való törekvést.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Élet+Stílus Vándor Éva 2020. október. 19. 20:00

Vajon „Isten keze” elér-e a Legfelsőbb Bíróságig?

Amy Coney Barrett főbírói jelölésével reflektorfénybe került egy egészen mostanáig kevéssé ismert, titokzatos vallási közösség, ezzel együtt pedig a kérdés, hogy a hit pontosan milyen mozgatórugóként működhet egy ember szakmai döntéseiben. Különösen, ha az a szakma alkotmánybírósági kérdésekre keresi a választ.