Itthon hvg.hu 2016. november. 09. 20:19

Kirúgta a BME GTK felfüggesztett dékánját a rektor

Azonnali hatállyal elbocsátotta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánját és oktatóját az intézmény rektora – adta hírül a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Facebook-oldala.

Andor Györgyöt két héttel ezelőtt még csak felfüggesztette a rektor, Józsa János. A döntés nyomán a GTK munkatársai állásfoglalást küldtek Józsának, amelyben követelték, hogy vonja vissza az önkényes határozatot, állítsa vissza a kar autonómiáját, és kezdjen egyeztetést a annak vezetésével a helyzet rendezéséről. Az ügyről tartott tájékoztatón elhangzottak szerint azonban a rektor elzárkózott Andor visszahelyezésétől.

Andor volt az, aki az Index szerint értesülései szerint körlevelet írt arról október közepén, hogy a kar az állami feladatait a jövőben az ELTE szervezeti keretén belül végezné.

A GTK dékáni tanácsa az ügyben feljegyzést készített, összefoglalva a szervezeti egység BME-n belüli helyzetét, felvetve számos problémát. Ezek kivizsgálásával azonban egy olyan bizottságot bízott meg a rektor, amelyben nem szerepelt a GTK által delegált tag.

Az ügyről a kar lapjának interjút adott Andor, ám ez – mivel a rektor eltiltotta a nyilatkozástól – nem azonnal került fel az oldalra. Az írás végül hétfőn jelent meg, amelyben a most elbocsátott dékán egyebek mellett arról beszélt, hogy a BME-n belül a GTK fejlődése nem mindenkinek fér bele az egyetemképébe: az intézmény nem nagyobb és erősebb, hanem épp hogy jóval gyengébb „gazdaságtudományi oldalt” szeretne.

A kar lapjának múlt hétvégi magyarázó cikke szerint a GTK sikerei mögötti folyamatok nagyrészt Andor György tavalyi hivatalba lépése után kaptak új lendületet, így a kar ellehetetlenítésére nem is lehetett volna jobb megoldást választani, mint a dékán eltávolítását.

A hallgatóknak sem tetszik, hogy az üzleti tanszéket elvennék a BME-től

Továbbra sem látni tisztán, hogy valójában kinek az ötlete volt, hogy a BME Gazdaságtudományi Kara átkerüljön az ELTE-hez. A kar hallgatói mindenesetre a BME-n maradnának, és visszakövetelik felfüggesztett rektorukat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.