Mindenkivel megtörténhet, hogy utcára kerül, elég egy válás, egy rossz lakáshitel, egy családtag bosszúja – mondták az RTL Híradónak kedden olyan emberek, akik évek óta az utcán élnek. A közelgő fagyok miatt egyre többen keresnek menedéket szállókon vagy melegedőkbe, a szakemberek szerint azonban még mindig kevés a segítő szándék a hajléktalanok felé – hangzott el a hírműsorban, amelynek tudósítása éles ellentéte volt a másik kereskedelmi tévé hétfő esti, sokak felháborodását kiváltó anyagának.
A TV2 hírműsorának valamiért éppen a hideg idő beköszöntővel támadt kedve belerúgni a hajléktalanokba. A Tények hétfői tudósításában a gyalogosokat sajnálták, akik átlépdelni kénytelenek az ápolatlan, szánalmas látványt nyújtó hajléktalanokon, például a fővárosi Blaha Lujza téri alauljáróban. Az összeállítás egyik különösen ízléstelen pontja volt az, amikor az anyagot készítő riporter úgy érezte, vagy pedig úgy utasították, hogy meg kell kérdeznie az egyik hajléktalantól, mikor fürdött utoljára.
Probléma volt az is, hogy Iványi Gábort, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökét a megkérdezése nélkül "vágták bele" az anyagba egy korábban rögzített interjúból. „Fel vagyok háborodva, szégyelljék magukat!” – így reagált erre Iványi Gábor.
A TV2 keddi hírműsorában már nem volt újabb hajléktalangyalázó "riport". Az RTL Híradó munkatársai viszont lementek a Blaha Lujza téri aluljáróba, ők is megkérdezték az ott lévő hajléktalanokat.
Egy Imre nevű férfi azt mesélte, hogy most szombaton volt a névnapja, de nem ünnepelte senki, és ő sem ünnepel 17 éve, mióta az utcán él. Pedig van szakmája, sőt, nyelvvizsgája is, de lakcím nélkül esélye sincs elhelyezkedni. Valamikor volt családja, lakása, de nincs már visszaút hozzájuk – mondta elérzékenyülve. Imre egy válás után vesztette el az otthonát, ahogy sokan mások is.
Egy másik férfi azt mesélte: gyorsan megtörténhet a baj bárkivel, ha például nem tudja törleszteni a felvett hitelt.
Sokan az alkoholhoz menekülnek, és ittasan nem akarnak hajléktalanszállóra menni, pedig a hidegben most több helyen is várják őket. Csak a Magyar Vöröskereszt tízezer emberről próbál gondoskodni: elindítják a teajárataikat és igyekeznek bővíteni a férőhelyeik számát.
A szállón élők szerint ezekről a helyekről is nehéz kitörni, mert megbélyegzik a hajléktalanokat.
Az RTL Híradó megkérdezte az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjét is. Iványi Gábor azt mondta: több együttérzésre és több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy még többet segíthessenek a hajléktalanoknak. Hónapról hónapra újabb és újabb forrásokat zárnak el, amik egyébként meg sem kottyannának ebben az esztelen költekezésben, amit mindeféle hobbira és emberi mohóságra áldoz a kormány – fogalmazott.
Csak becsülni tudják a magyarországi hajléktalanok számát: a szakember szerint több tízezer lehet az otthontalanok száma.