Teljes gőzzel nyomul a kormányhoz lojális sajtó előretolt bástyája, a Pesti Srácok, illetve Orbán Viktor kedvenc történésze, Schmidt Mária a Dózsa–Pruck-ügyben. Megszólalt még egy történész, Rainer M. János is, aki a Pesti Srácok megkeresésére válaszol megkésve, mivel korábban tudományos konferencián vett részt.

Túry Gergely

Elmondja, az általa vezetett 1956-os Intézet véleményét nem kérte ki az 1956-os Emlékbizottság. Az intézet a 90-es évek végéig delegálhatott tagot az 56-os elismeréseket osztogató társadalmi bizottságba, ezért Dózsa László 2005-ös kitüntetéséhez már nincs köze, ezért nem is visszás, hogy Eörsi László, az Intézet munkatársa vitatja Dózsa '56-os érdemeit. "Az azóta egyébként megszüntetett Nagy Imre Érdemrenddel kapcsolatban 2011-ben ugyancsak nem kérték a véleményünket Dózsa kitüntetéséről, annál is kevésbé, mert 2011-ben a kormány megszüntette az 1956-os Intézet Közalapítványt."

"A forradalom nem angyalok bejövetele"

Rainer elmondja, mit gondol Pruck utóéletéről, és ennek mai kezeléséről: "A forradalom nem az angyalok bejövetele. Szereplői hús-vér emberek, sokan érkeztek az akkori magyar társadalom pereméről. A szabadságért harcoltak, de saját felszabadító harcukat is vívták nyomorúságos körülményeik, árvaságuk, kitaszítottságuk – és bűneik ellen. Kinek sikerült, kinek nem; akadt, akinek elvették az életét, még jobban tönkretették, ha egyáltalán ez lehetséges volt, és akadt, aki új életet kezdhetett, mert elmenekült, mert egy új hazát talált, ahol szolidárisan fogadták. Akadt, aki itt próbálta folytatni az életét, ami még jószerével el sem kezdődött, mint Pruck Pálé. Ő is folytatta, és elbukott, megpróbálta újrakezdeni, hogy milyen sikerrel, azt nem kizárólag a Szabó Lászlónak vagy a Berecz-műsornak mondott szavai, hanem családtagjai, ismerősei tanúságtétele alapján lehet mérlegre tenni." Rainer azt mondja, a megtorlást is el lehetett kerülni, a sok százezer embert, aki valahogy bevonódott a forradalomba, nem lehetett börtönbe zárni.

Az eset azzal indult, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulójának megemlékezéseit és ünnepi mozzanatait szervező 1956-os Emlékbizottság – mely egyedülálló módon csak a 13,5 milliárdos pénzkeret elköltése után hajlandó megmondani, hogy kinek mennyit adtak – a megemlékezések fő motívumává emelte a pesti srác/lány figuráját, köztük azokat a sokszor még kiskorú fiatalokat, akik fegyvert fogtak. Ebbe a halmazba került bele egy fiatalember, akit, mint később kiderült, Dózsa László maga azonosított saját magaként. Schmidtéknek ennyi elég is volt, a fényképre rákerült Dózsa László neve.

"Elképesztő otrombaság"

Aztán egy bizonyos Pruck Pál unokatestvére jelentkezett, hogy a képen Pruck látható, aki maga ezt korábban beismerte, és a Life magazinban is az ő neve szerepelt annak idején a fotó mellett. Dózsa László kegyeleti okokból erre úgy döntött, lemond arról, hogy ő szerepel a képen (a két fiatalember nagyon hasonlított egymásra). Schmidt Mária ekkor szállt be a polémiába, kijelentette, hogy összehangolt, szakmaiatlan támadásnak tekinti az ügyet, Dózsa hős volt, Pruck nevét direkt írta a Life magazin fotósa rosszul, nehogy bajt hozzon az ifjú Dózsa fejére. Ezen felül Pruckról annyit mond, hogy köztörvényes bűnöző volt, aki érthetetlen módon kerülte el az 56 utáni megtorlásokat, a kádári propaganda pedig vele próbálta lejáratni a forradalmat. "Jelen ismereteink szerint a felvételen Dózsa László szerepel, az a Dózsa László, akinek '56-os hősiességét mindeddig támadás nem érte, a neki adott nagyszámú elismeréssel pedig a szakmai és '56-os szervezetek egyaránt igazolták őt" – mondta Schmidt. Pruckot erre a Pesti Srácok is betámadta, jellemző módon minden forráskritika nélkül veszik át a kádárista média 1956-ot rossz színben feltüntetni igyekvő cikkeinek állításait.

Nosza, Eörsi László történész, 56-kutató is írt egy cikket, aki állítja, Dózsa hőstetteiről egy valaki számolt be eddig, maga Dózsa László, aki könyvet is írt 56-ról, de ezt a történész nem tekinti hiteles forrásnak. Schmidt tehát őt, és nem az egyéb külső forrásokat tekinti hitelesnek. Eörsi felrója Schmidtnek, hogy eszébe sem jut forráskritikával kezelni Pruck 1986-os interjúját a Népszabadságnak, pedig ő is csúsztathatot taktikai okokból, hogy elkerüljön valamiféle retorziót. Az 1956-os Emlékbizottság vezetőjének az a húzása, hogy Pruck köztörvényes mivoltát emlegeti "az égvilágon semmit sem bizonyít a vitatott kérdésben, viszont elképesztő otrombaságot követett el Pruck Pál családtagjaival szemben", véli Eörsi.

Mónus Márton

"Megalkotta a forradalom egydimenziós képét"

Ekkor szólalt meg Pruck lánya, aki szerint elég lett volna bocsánatot kérnie Schmidtéknek, "de nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert". Erre Schmidt azt válaszolta neki, Pruckot nem érték a megtorlások, nem szerepel visszaemlékezésekben, nincs róla semmilyen dokumentum, és a 80-as években adott nyilatkozatai alapján balhés kamaszként inkább belesodródott a forradalomba.

Rainernek megvan a véleménye az egész ügyről is: "az eset a mai emlékezetpolitika csődjét és alapvető kudarcát jelzi. Menedzsmentje most, 2016-ban megalkotta egy hatvan év előtti, zavarba ejtően sokszínű forradalom egydimenziós képét. A fegyveres felkelőt és csak őt kinevezte hősnek, az ő idealizált plakátképével azonosította az egész jelenséget, kihagyva belőle minden mást a fegyveres erőszak apoteózisán kívül. Ez a 19. századi gesztus ma hatástalan. Íme, a plakát szereplője lelépett a falról, több dimenziót öltött, és elkezdte mesélni élete történetét. Az igazi emlékezés ma az, ha meghallgatjuk, megpróbáljuk megérteni, esetleg elgondolkozni rajta."

Az eset farvizén megszülettek az első mémek is.

Az 1956-os Emlékbizottságnak nem ez az első botránya, egy másik fotóról kiderült, hogy jogdíjfizetés nélkül használták fel a kampányban, illetve korábban úgy költöttek el 50 milliót a Halszagú Magyarország-emlékdalra, hogy nem lehet tudni, mi is került rajta ennyibe.