Itthon hvg.hu 2016. október. 22. 15:48

"Szégyen, hogy egy volt pártlap a sajtószabadság jelképe": újra tüntettek a Népszabadságért

Művészek és civilek álltak ki a Népszabadság dolgozói és a szabad magyar sajtó mellett a szombaton délutáni, Vörösmarty téri demonstráción Budapesten. Hargitai Miklós, a két hete felfüggesztett lap munkatársa szerint nyíltszíni korrupció volt az az állítólagos döntés, amelyre hivatkozva megfojtották a napilapot.

A fél 4-kor indult demonstrációt civilek és művészek kezdeményezték, a szervezésben a Kettős Mérce segít a Népszabadság Dolgozóinak Kulturális, Szociális és Segélyező Egyesülete közreműködésével.

Kezdésre nagyjából 400-500 ember gyűlt össze a Vörösmarty téren, stílszerűen a friss Nobel-díjas Bob Dylan, szólt bemelegítésként a hangszórókból, de elhangzott 30Y-dal is (mint elhangzott, ehhez Beck Zoltán, a zenekar frontembere adott engedélyt. Korábban azt írtuk, hogy buzdító üzenetet is küldött az egybegyűlteknek, de nem, csak félreértettük a felkonfot.)

Stiller Ákos

A demonstráció műsorvezetői Veiszer Alinda és Szikszai Rémusz voltak. Veiszer Alinda egyebek mellett azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol kollégái nem végezhetik a dolgukat. „Én is voltam hasonló helyzetben, de van remény” – tette hozzá.

Stiller Ákos
Stiller Ákos

Csepelyi Adrienn, a Népszabadság kulturális újságírója abban a népszabadságos felsőben ment fel a színpadra, amelyet egy október 15-i divatbemutatón is hordott az egyik modell – így fejezték ki a tervezők szolidaritásukat a Népszabadság szerkesztőségével.

"Az utolsó cikkem M.I.A.-ról (a menekültkérdésben és más politikai támákban is véleményformáló popelőadó) szólt, akinek a neve annyit jelent "missing in action" azaz eltűnt akció közben. Kicsit én is így érzem most magam. El tudnák képzelni például azt, ha eltörölnék David Bowie életművét úgy, mint a Népszabadság archívumát? Vajon akkor is beleszerettünk volna Kurt Cobainbe, ha nem énekli el a The Man Who Sold The Worldöt (egy Bowie-feldolgozást - a szerk.)? Vagy tudnánk így értelmezni azt a jelenetet, amiben Bowie Cat People-je szól, amikor Shosanna, a Becstelen Brigantykban kisminkeli magát mielőtt lemészárolják a teljes náci vezérkart? Ma én is a Cat People-re sminkeltem, mielőtt idejöttem. Amiatt pedig embernek érzem magam, amit ez a szerkesztőség tett az elmúlt hetekben” – mondta.

Jordán Adél és a Puszi
Stiller Ákos

A tüntetésen elhangzott, hogy hétfőtől újra lehet majd kapni a Fedél Nélkül című lapot, amelyhez 12 oldalas mellékletet készítettek a Népszabadság újságírói. A csütörtökön megjelent újság olyan jól fogyott, hogy bejelentették: még 13 ezer példányt készítenek belőle.

Szikszai Rémusz felolvasta Megyesi Gusztáv cikkét ebből a számból. A szerző ebben a balatoni szabadtéri alvás és a pesti hajléktalanok éjszakái között vont párhuzamot némi iróniával. A hajléktalanok elmondása szerint a Népszabadság szigetel a legjobban a magyar napilapok közül. A cikk azzal zárul, hogy bizony fel kell készülni a szabad ég alatt alvás technikáira, mert sose lehet tudni, mi jön még.

Stiller Ákos

Nyári Zoltán operaénekes, színész arról beszélt: saját példájából tudja, hogy milyen, amikor egy orgánumot elhallgattatnak. Aztán elénekelte a Hazám hazámat, és a dalt azoknak ajánlotta, akik otthon ülnek félelemből. Az ária után ő kapta legnagyobb tapsot – jelentette munkatársunk. Közben a résztvevők száma negyed öt körül elérhette az ezer főt már.

Vörös Eszter és a Magamnál jobban kórus is színpadra lépett, a Szabadság dalát tangóra hangszerelve adták elő. Farkas Franciska színésznő József Attila Ős patkány terjeszt kórt című versét szavalta el, de fellépett még a rendezvényen Jónás Vera, Dés László, vagy Pajor Tamás is, utóbbi elmesélte, hogy néhány hetet dolgozott még ő is a Népszabadságban a rendszerváltás előtt, amikor "közveszélyes munkakerülőnek" számított.

A Kistehén tánczenekar tagjai pedig az Erdős Virággal közösen írt, Ezt is elviszem magammal című dalukkal mozgatták meg a közönséget.

Hargitai Miklós: szégyen, hogy egy volt pártlap lett a sajtószabadság jelképe

17 óra után szólalt fel a tüntetésen Hargitai Miklós, a Népszabadság újságírója. Azt mondta: itthon körülbelül tízezer ember dolgozik a sajtóban, ebből háromszáz a valódi újságíró, és őket akarják elhallgattatni most. Ez a "gazdasági döntés" nyíltszíni korrupció, tiszta szégyen, hogy egy egykori pártlap lett a sajtószabadság jelképe, de ez nem a mi szégyenünk – fogalmazott. Azt is elmondta, hogy bár hetek óta téma a magyar sajtóban a Népszabadság, a közmédia még egyetlen felfüggesztett újságírót sem kérdezett meg közülük az ügyről, csakis a kormány álláspontját mutatják be híradóikban.

„Maradjatok velünk! Amíg olvasók vannak, addig van Népszabadság” – zárta beszédét Hargitai Miklós.

Mészáros Lőrinc nem cáfolta, hogy lapot venne

Nem cáfolt, de világos választ sem adott arra a kérdésre a felcsúti polgármester, megvenné-e a Népszabadság kiadóját.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.