„Ha érvényes a népszavazás, az azt jelenti, hogy a bojkottra felhívó ellenzék az általa kitűzött minimális célt sem tudta elérni” – fejtegette néhány hete a hvg.hu-nak adott interjújában Lakner Zoltán politológus, miért döntheti el az október 2-i népszavazás a 2018-as választást. Ha csak ezt a kritériumot nézzük, akkor nem, a következő parlamenti választás nem dőlt el vasárnap, az ajtó nem záródott be, elméletileg befér még bármi, akár Orbán Viktor veresége is. Ám fölöttébb súlyos politikai vakság azt gondolni, hogy a rés, amely maradt tág lenne. Ahhoz pedig, hogy ne szűküljön tovább, megannyi tényezőnek kellene összejátszania.

Kellene hozzá például egy ellenzék, amely hihetően el tudná mondani, hogy a vasárnap este diadalmenetet celebráló Orbán Viktor valójában kapott egy tisztességes pofont. Az ugyanis, hogy hiába a csaknem fél éves brutális kampánynyomulás, hiába a több mint tízmilliárd elköltött forint, hiába a végén már kétségbeesetten telefonálgató közszolgák és a menekültekkel riogató közmédiumok, az október 2-án érvényesen leadott szavazatok aránya épp csak elérte a 40 százalékot, mégiscsak egyfajta kudarc. Amit persze ellentételez a 3,2 millió „nem" szavazat, nincs is szó itt bukásról, de kudarcról azért igen. Ha úgy tetszik, Horn Gábor emlékezetes, a 2008-as szociális népszavazás éjszakáján Gyurcsány Ferenchez intézett szavait a jelenlegi helyzetre alkalmazva, a választók nem mondták azt, hogy „Viktor, menj a p..ba”, ám azt sem, hogy „ne menj”.

Túry Gergely

Ez a népszavazás ugyanis másról szólt az emberek, és megint másról Orbán Viktor fejében. A kérdés pedig az, hogy a kormányfő el tudja-e hitetni a választókkal, hogy ők is ugyanazt akarják, amit ő maga.

Amit Orbán akar

Két évvel ezelőtt az ügyetlenül és pökhendien kormányzó Fidesz-kormányban komolyan megrendült a választók bizalma, Orbán Viktor népszerűsége akkorát zuhant, mint korábban Gyurcsány Ferencé, és a kormánypártok elkezdték sorra elbukni az időközi választásokat.

2014 végére már az emberek kétharmada gondolta azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok. A kiutasítási botránnyal és a netadós kudarccal válságba került Fidesz hónapokon át kereste azt a témát, amivel visszaszerezheti a Jobbikhoz átpártoló szavazóit, kicsit próbálkoztak a „drogos újságírók” megfogásával ,meg egyébbel, végül az eszkalálódó menekültválság felé fordultak. Orbán Viktor amúgy már az illiberális demokráciáról elhíresült tusnádfürdői beszédben is elkezdte bírálni az Európai Unió befogadáson alapuló bevándorlási politikáját, de a témát egy időre jegelte, és igazán a Charlie Hebdo párizsi vicclap elleni terrortámadást követően fordult rá. Először még a gazdasági bevándorlókkal szembeni ellenérzéséről beszélt, ez azóta módosult, ma már bármilyen, a miénktől eltérő kultúrájúnak nevezett bevándorlót elutasít.

A miniszterelnök jól ráérzett arra, hogy a magyarok számára tetszetős lesz az európai kultúrát védelmező hadvezér szerepe, történelemi ismereteink másról sem szólnak, mint a török hódoltság ellen kardot ragadó lovagokról, akiket a gazdag nyugati hatalmak mindig egyedül hagynak a bajban. Az azonban az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, hogy a kormány nem egyszerűen határozottan politizál, hanem alattomos propagandát folytat, amelyhez felhasználja a teljesen áramvonalasított közmédia mellett a baráti kézbe került TV2-t és a Habony Árpádhoz köthető új médiumokat is.

És amit a nép

Míg tehát Orbán Viktor számára ez a népszavazás nem szólt másról, mint hatalma stabilizálásáról, illetve a két éve a politikai látótér közelébe került ellenzék visszaszorításáról, a szavazókkal elhitette, hogy félniük kell. Félni erőszakoskodó, terrortámadásokra képes, a magyar kultúrát és a keresztény világszemléletet veszélyeztető betolakodó „másoktól”, aggódni veszélybe kerülő munkahelyekért, aggódni pénzekért, amelyek nem az ő életüket tehetnék könnyebbé, hanem majd valami misztifikált „horda” javait szolgálják.

A Fidesz-kormány úgy helyezte politikájának középpontjába a bevándorlást, illetve úgy szította a más kultúrájú emberekkel szemben érzett félelmet, hogy mellette minden más ügy eltörpült. Miközben Magyarország bezárta a kapuit a migránsok előtt, és a magyarok jelentős hányada még sosem találkozott menekülttel, a kormánypárti propaganda olyan méretű hazai problémává tupírozta fel a kérdést, hogy az emberek ma már a menekültkérdést tartják – a korrupcióval holtversenyben – az ország második legfontosabb társadalmi problémájának. Sem a gazdasági helyzet, sem a munkanélküliség, sem az oktatásügy helyzete nem tud vetekedni vele, egyedül az egészségügyet érezzük még ennél is égetőbb problémának.

Orbán Viktor nem azokat akarta megnyerni, akik amúgy is ugranak minden szavára, mondjon bármit és bármikor, hanem azokat, akik tudnának kételkedni benne. Vagy talán sosem hittek neki. Most megtették. Most nem hatotta meg őket az sem, ha pillanatig talán tudatosodott bennük, hogy hatalomból irányított rasszizmus felé, illetve az Európai Unió egyik alapgondolatának, a szolidaritásnak a megtagadása felé tolják őket. Ezek ugyanis eszmék, amelyekkel szembe viszont érzéseket (rossz érzéseket) állítottak.

Túry Gergely

A tavaszi tanársztrájkok idején ugyan megingott a Fidesz támogatottsága, de több mint tízmilliárd forintos kampánnyal elérték, hogy az emberek ne a kapkodva, de agresszíven politizáló kormányt utálják, hanem a menekülteket. A felkorbácsolt migránsellenesség annyira elsöprővé vált, hogy alig valaki merészelt az útjába állni: ellenzéki politikusok, vallási vezetők, de még a tanárlázadás egyik központi figurájának félreállása is lényegében azt üzente, hasztalannak érzik, hogy ezzel a sodrással szemben evezzenek. Aki a menekültkérdésben a kormány üzenetével szembeszáll, az veszít. Így jöhetett össze legalább az a 3,2 millió nem szavazat, amire már ünneplést és tűzijátékot lehetett szervezni.

A háború folytatódik

Jó hír, hogy a túltolt kormányzati kampány a mozgósításon elbukott és a népszavazás kudarcba fulladt. A menekültellenes kampány relatív sikere azonban nagyon rossz hír az országnak, igazából semmi sem ment meg ugyanis bennünket attól, hogy a 2018-as választási időszakig tartó időszak is a Brüsszel és a menekültek elleni szabadságharccal teljen. A Fidesz egytémás párttá vált, és nem tehet mást, minthogy annyit facsar ki ebből a politikai ügyből, amennyit csak tud.

Meg fogják tehát próbálni, most majd jön Orbán Viktor alkotmánymódosító javaslata és a saját maga által meghirdetett uniós harca, ehhez pedig kell a migránsozás, kell a brüsszelezés, és ehhez semmi sem drága. A lényeg az, hogy a magyar szavazó ne ocsúdhasson fel mostani állapotából, a most nemmel szavazók már csak egyfajta kötelességből is azonosuljanak Orbán küzdelmével, a többiek pedig veszítsék el hitüket, hogy akár passzív, akár csak kicsit hangos ellenállással képesek bármit is elérni. Orbán Viktornak most nincs is szüksége rájuk, ha nehezen és drágán is, de sikerült összeszednie annyi embert, akikkel ő itt két év múlva is hatalmon maradhat. Ezt most ugyan végérvényesen nem sikerült behúznia, de rajta van az ügyön. Az ajtón tényleg csak egy rés maradt nyitva, és nagyon nehéz lesz még két évig így tartani.