Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Az NVB elbírálta az M4 Sport csatornán szeptember 28-án futó reklám miatt érkezett kifogást. Azt sérelmezte egy magánszemély, hogy a népszavazáson való részvételre buzdított a közszolgálati adón sugárzott reklám.

Belebonyolódnak a már korábban is felmerült értelmezési kérdésbe, hogy ez most politikai vagy társadalmi célú reklám volt-e, illetve kormány által kezdeményezett voksolásnál mit lehet, és mit nem.

Litresits András, az MSZP-s delegált szerint ez az egész a jogszabályok megkerülése, politikai reklámot neveznek el „tájékoztatásnak”, illetve társadalmi célú hirdetésnek. Szerinte egyértelmű, hogy itt, mint korábban a TV2 esetében, bujtatott agitálás folyik. Bodolai László, LMP-s delegált szerint is világos, hogy az eset összes körülménye alapján itt a voksolást kezdeményező kormány érdekét szolgálja ez a reklám.

A fideszes Sárhegyi Zoltán szerint viszont itt „Magyarország” érdekében készült reklámról volt szó. Végül minimális vita után Patyi javaslatára elutasították, mert társadalmi célú reklámnak minősítették.

Népszavazás 2016: mindenki a részvételre figyel - percről percre

Több mint tízmilliárd forintot költött a kormány arra, hogy a magyar állampolgárok vasárnap népszavazáson kimondják: nem akarnak kötelező uniós menekültkvótát. Az, hogy a szavazáson résztvevők nagy többsége ebben egyetértük velük, aligha kétséges. Az igazi kérdés az, hogy mennyien szavaznak majd érvényesen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.