Pécsen és a berlini magyar követségnél is demonstrációt szerveznek a pénteki Kossuth téri megmozduláshoz kapcsolódva az október 2-i kvótanépszavazás előtt – közölték a szervezők. Mindenkit várnak, még a Magyarországon forgató és a helyiekkel szinte naponta fotózkodó Harrison Fordot is.
Berlini és pécsi civilek is csatlakoztak a szeptember 30-i Kossuth téri demonstrációhoz – közölték a fővárosi megmozdulás szervezői.
A pécsi civilek csoportja aznap a pécsi Kossuth téren tart demonstrációt. Az esemény meghívója szerint „barbárok egymás ellen akarnak bennünket uszítani, de mi nem hagyjuk. Emberségesek vagyunk, meghallgatjuk egymást, nyitottak maradunk a világ gondjaira, s nevetünk a ránk erőltetett cirkuszon is!”.
A Berlinben élő magyarok csoportja október 2-ra időzítette az eseményt a berlini magyar nagykövetség elé.
A szervezők szerint "a 21. századi Európa egyik legösszetettebb kihívását próbálja egyetlen eldöntendő kérdésre egyszerűsíteni a magyar kormány, amivel célja kizárólag saját politikai pozíciójának megerősítése, valamint az ellenzéki véleménynyilvánítás ellehetetlenítése. Ezzel sokadjára teszi világossá, hogy nem hajlandó emberséges megoldásokban gondolkodni az egyre súlyosbodó menekültkérdés tekintetében.”
A budapesti Kossuth térre a demonstráció mellett művészeti performanszot is terveznek, amelyben Aleppo címmel a háborús áldozatoknak állítanak emléket. Délután 18 órától pedig a demonstráció alatt a színpadon felszólalnak a kezdeményezők és ismert előadóművészek is.
"A művészek és civil szervezetek által indított kezdeményezés minden jóakaratú, szolidáris és együttérző ember számára nyitott. A budapesti szervezők őszintén remélik, hogy még Harrison Ford is megjelenik a demonstráción szeptember 30-án a Kossuth téren" – írták a közleményben.