Már a nyugat-európai közvélemény is másképpen ítéli meg a migrációt, mint egy évvel korábban, az emberek ott is kimondják, hogy baj van - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ellenőrzöttebbé vált a balkáni menekültútvonal, aminek azért van jelentősége, mert ősztől várhatóan ismét Görögország és Bulgária felől érkeznek majd a migránsok.
"Véd- és dacszövetség van a közép-európai nemzetek vezetői között arról, hogy "márpedig mi meg fogjuk védeni" az országainkat - magyarázta Orbán a szombati bécsi migrációs csúcstalálkozó után adott nyilatkozatában.A miniszterelnök egybehangzó közép-európai véleménynek nevezte, hogy nem akarnak úgy járni, "mint jó néhány európai ország, amely néhány év múlva könnyen lehet, hogy már rá sem ismer saját magára".
Orbán Viktor előrelépésnek minősítette, hogy a balkáni útvonal védettebb lett a törökökkel kötött megállapodásnak, a balkáni országok erőteljes fellépésének és a magyar állhatatosságnak köszönhetően. Kiemelte ugyanakkor, hogy még nagyon sok bajjal kell megküzdeni, példaként említette, hogy a nyáron Olaszországot gyötrő "migránsbeáramlás" az ősz beálltával várhatóan visszaterelődik a balkáni útvonalra.
A miniszterelnök a közelmúlt újdonságként értékelte, hogy "az európai emberek felemelték a fejüket, és sokan meg is mernek szólalni".
"Negyven évnyi szocializmus után ahhoz voltunk szokva, hogy igazán szabadon beszélni tőlünk nyugatra lehet" - mutatott rá, majd hozzátette, ezzel szemben most, "ha a migránsügyben valaki elkezd beszélni tőlünk nyugatra, akkor érdekes módon egy tucatszor is meggondolja, hogy mit mondjon, és mit nem". A kormányfő szerint emellett ott "a hivatalosság vagy a kedveltebb nyilvánosság fórumain" is "szűrőmechanizmusok" vannak.
Orbán Viktor úgy látja, "az elmúlt egy évben számos országban az volt a szokás: bízz a vezetőidben, lehet, hogy most furcsállod a döntéseiket, de majd megoldják, neked ezzel nem kell törődnöd, majd jó lesz". Eltelt egy év és az emberek azt mondják, baj van, mert nem lett jó, nem született megoldás, sőt a baj csak napról napra nagyobb és elérte az emberek személyes életét is: a terrorizmus, a közbiztonság romlásán keresztül - fejtette ki.
A kormányfő szerint a nyugat-európai emberek most már úgy érzik, felvállalhatják a véleményüket, és ezt a jelenséget a politikusok sem tudják zárójelbe tenni. Az elit nem csukhatja be a szemét és fülét egy alapvető fontosságú kérdésben - mondta. A "demokráciának van számos gyenge pontja, de van néhány szépsége is: az egyik szépsége, ha rosszul kezelik a demokratikus hatalmat a vezetők, akkor az emberek azt vissza szokták venni" - jegyezte meg, hozzátéve: "és ezt senki sem sz
ereti, elhiheti nekem, tapasztalatból beszélek, mindenki szereti tisztességesen és elismertség mellett végezni a munkáját".
Hangsúlyozta, hogy bár Nyugat-Európa nem lottón nyerte a jólétet, azért sokkal kényelmesebb volt az élet, mint Közép-Európában, és az ott élők ritkán találkoztak a jólétet kétségbe vonó dilemmákkal.
Orbán Viktor szerint az európaiaknak nem könnyű átlépni egy olyan világba, ahol mindig minden megkérdőjeleződik: miért csökken Európa gazdasági súlya, miért hanyatlanak a demográfiai mutatók, miért lépnek fel "együttélési zavarok" a migránsokkal.
Ezek mind olyan kérdések, amelyekkel a nyugat-európai embereknek nem kellett eddig foglalkozniuk, és amikor a magyarok "kiélesített ösztönrendszerű közép-európaiakként" azt mondták, "emberek, itt valami baj lehet", akkor nem adtak a véleményükre. "Most kiderült, hogy igazunk volt és azt mondják, néha a közép-európaiaknak is lehet igazuk" - összegzett.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy miniszterelnökként a befolyásolási kísérletek "szétfésülhetetlen hálózatában" éli az életét, de ezt sosem tekintette személyes ügynek. "A politikában a támadások nem személyes ügyek, még ha az ember személyét érintik, akkor sem" - fűzte hozzá.
Arról is beszélt, hogy az elmúlt egy évben Magyarországot támadók valójában attól féltek, hogy a magyar gondolkodásmód elterjed. A "mi véleményünknek nem volt kellő súlya az európai közgondolkodásban, de az elmúlt egy év az minket igazolt", a magyar kormány ugyanis bátran merte vállalni saját lelkiségét, és "egyre több ember ismer rá a magyar véleményben az ő saját véleményére is" - fejtette ki a kormányfő. Mint mondta, "meggyőződésem, hogy mi a politika síkján túl is jót tettünk Európának az elmúlt egy évben folytatott vitáinkkal".
A miniszterelnök kijelentette, a NATO- és EU-csatlakozásról döntő népszavazás nem, csak a kettős állampolgárságról szóló voksolás súlya mérhető össze történelmi jelentőségét tekintve az októberi kvótareferendummal, amely arról szól: "ki dönthet arról, hogy a magyarok kikkel élnek együtt a saját hazájukban".
Orbán Viktor ezért arra biztatott, hogy menjen el és szavazzon "nemmel" a népszavazáson mindenki, aki úgy gondolja, hogy "velünk csak az élhet együtt, akinek ezt az általunk választott parlament, kormány vagy valamely államhatalmi szerv megengedi, és nem fogadjuk el fölöttünk senkinek a szavát".
A kormányfő közölte, egy népszavazás nem maradhat közjogi következmények nélkül, az eldöntött kérdést valamilyen formában át kell ültetni a magyar jogrendszerbe. "Ez a minimum, ami bekövetkezik, márpedig ez a magyar jogrendszer egyik legfontosabb szabálya lesz majd a népszavazást követően" - tette hozzá.