2016. szeptember. 23. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2016. szeptember. 23. 15:02 Itthon

Viccből fenyegetőzött a monori bíróság felrobbantásával, pillanatokon belül csaknem 5 év börtönre ítélték

48 órán belül bekasztlizták azt az embert, aki szerda reggel különösebb ok nélkül bombariadót rendezett a Monori Járásbíróságon. Az a bíróság ítélte pénteken letöltendő 4 év 8 hónapra, amelyiknek a működését hátráltatta.

Négy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Monori Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki két napja "viccből" a bíróság felrobbantásával fenyegetőzött – közölte a Pest Megyei Főügyészség az ítélethirdetés után.

A járási ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állította bíróság elé a gyömrői lakost.

A férfi szeptember 21-én reggel éppen Monoron volt, s úgy gondolta, hogy megvicceli a Monori Járásbíróságot azzal, hogy bombariadót jelent be. A vasútállomással szemben található nyilvános telefonfülkéből hívta a bíróságot, s közölte: 8 óra 45 perc és 9 óra között bomba fog robbanni az épületben. A hívás után a rendőrség kiürítette az ingatlant, és mivel 11 óra 25 percig bombakutatás folyt, tizenöt előre kitűzött tárgyalás elmaradt. A zárás a bíróságon kívül a város központi utcáit is érintette, sőt számos menetrend szerinti autóbusz sem közlekedhetett.

A férfit a telefonhívást követő egy órán belül elfogták és őrizetbe vették, majd a Monori Járási Ügyészség gyorsított eljárásban pénteken már bíróság elé is állította a vádlottat. A férfit a nem jogerős ítélet kihirdetése után előzetes letartóztatásba helyezték.

Hirdetés