Itthon hvg.hu 2016. szeptember. 21. 09:45

Simonka imádkozik, csak nehogy muszlimok kaparintsák meg a lányát

Míg sokakat a fideszes képviselőnél tartott állítólagos házkutatás izgat, Simonka György Mezőkovácsházán érzelmi húrokat pengetett egy kampányfórumon.

Kampányfórumot tartott kedden kora este Simonka György fideszes képviselő. Ez volt az első nyilvános szereplése azóta, hogy kiderült – az ügyészség által nem cáfolt értesülés szerint – a nyáron házkutatást tartottak újkígyósi házánál és felesége szüleinek otthonában.

A Népszabadság beszámolója szerint Simonka a mezőkovácsházi művelődési házban továbbra is tagadta, hogy megtörtént volna a házkutatás, állítása szerint politikai lejáratókampány folyik ellene, amihez nem kíván asszisztálni. A lap arra is rákérdezett, hogy hogy nem szerepel az újkígyósi ház a képviselő vagyonnyilatkozatában, amire Simonka úgy felelt, mindenki tudja, hogy ott él, kicsi gyermekeivel együtt.

A fórumon Simonka a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Kocsis Mátéval az oldalán nyilván nem saját zűrös ügyeivel, hanem a kvótanépszavazási kampánnyal foglalkozott. 

Simonka elmondta a közönségnek, esténként minden erejéve azon van, hogy hazaérjen a négy és fél éves kisfiával és másfél éves lányával közös imádkozásra. Amikor összebújva imádkozik a gyerekekkel, időnként átfut az agyán: lehet, hogy 15 év múlva az ő kicsi lányát elviszi egy muszlim ember harmadik feleségnek.

Orbán Viktor miniszterelnök a hvg.hu értesülése szerint a mentelmi jogától nemrég megfosztott Mengyi Roland kapcsán komoly üzenetet küldött a balatonfürerdi frakcióülésen azoknak a fideszeseknek, akik törvénytelen ügyekbe keverednek:

Orbán tudja, hogy a szerencsétlen hülyére nem szavaz senki

A képviselők aggódnak, Orbán Viktor viszont elbagatellizálta a Fidesznek kínos ügyek jelentőségét a kormánypártok múlt heti, balatonfüredi frakcióülésén. Mengyi Roland példájával azt azért egyértelművé tette: mindenki magáért felelős, a párt senkit nem véd meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.