Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 06. 09:35

Népszabadság: Fidesz-közeli konkurenciát kaphat a Blikk és a Bors

A több forrásra is hivatkozó értesülés szerint hamarosan jön az eddig csak online kiadott Ripost nyomtatott verziója.

Még az ősszel a piacra dobhatják a hazai bulvármédia megteremtőjeként számon tartott Ómolnár Miklós szerkesztette Ripost.hu nyomtatott változatát, amelyet a két napi bulvárújság, a Blikk és a Bors vetélytársának szánnak – értesült több forrásból a Népszabadság.

A Népszabadság szerint már javában dolgoznak a napilap előkészítésén: Ómolnár újságírókat csábított át a Blikktől, s a Bors munkatársainak is tett ajánlatot, az állami szférában is azzal kalkulálnak, hogy még az idén reklámfelületet kell vásárolniuk az újságban. A Ripost.hu egyik tulajdonosa maga a főszerkesztő.

A Népszabadság nyílt titoknak mondja, hogy Ómolnár jó kapcsolatot ápol a kormánypárti média felépítésén dolgozó Habony Árpád és Andrew G. Vajna producer-kormánybiztos cégeivel, bár nincs azokkal kimutatható kapcsolata. A Ripost.hu egy évvel az indulás után napi 180-200 ezres olvasótáborral rendelkező portál szorosan együttműködik a TV2 híradójával és a Habony tulajdonában lévő napi- és hetilappal, a Lokállal, valamint a 888.hu-val, és szeretik az állami hirdetők is, a portálon jelenleg is futnak az október 2-i népszavazáson való részvételre buzdító kampány reklámjai.

Amikor Vajna tévéje nekiment az FHB elnökének, Spéder Zoltánnak, a Ripost közölte az olasz paparazzo, Andrea Belmonte megrendelésre készített lesifotóit a bankár magánéletéről, és a bulvároldal „olvasóriportere” leplezte le a Jobbik frakcióvezetőjét, Volner Jánost, aki egy nővel félrevonult egy bozótosba – idézi fel a Népszabadság.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.