A világ egyik legnagyobb és legfontosabb emberi jogi szervezete, a Human Rights Watch (HRW) július 13-án „Magyarország: Bántalmazott migránsok a határon” címmel tett közzé jelentést a szerb-magyar határon kialakított magyar menekültügyi gyakorlatról. A jelentés szerint a hatóságok a menedékkérők nagy részét kérelmük érdemi elbírálása nélkül küldik vissza a Magyarország által az EU és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága véleményével ellentétben „biztonságos harmadik országnak” tekintett Szerbiába, durván megsértve ezzel a nemzetközi menekültjogot. A magyar rendőrök – akiket időnként az ásotthalmi önkéntes milícia tagjai egészítenek ki a „határvédelemben” – többször durván, erőszakosan és önkényesen léptek fel a határzárat megsértő migránsokkal szemben.

A magyar szabályok szerinti utat választó menedékkérők ugyanakkor napokig, vagy akár hetekig várakoznak Röszkénél, hogy belépjenek az úgynevezett tranzitzónába, ami után rendszerint kérelmük érdemi elbírása nélkül utasítják el őket. A HRW több olyan esetről is beszámol, amikor a migránsokat a magyar rendőrök vagy az ásotthalmi milícia tagjai agyba-főbe verték. Gázspray-t fújtak rájuk, ami a szemük körül égő érzést okozott, kutyákat uszítottak rájuk, rugdosták és ököllel és gumibottal verték őket. Volt, akinek hátul összebilincselték a kezét, és a szögesdrót kerítés vékony résein hajtották át, szándékosan további sérüléseket okozva neki.

Egy férfi, akit magyar területen 30-40 ember, köztük nők és gyerekek között fogtak el a rendőrök, azt mesélte, hogy két órán át verték őket. „Öt vagy hat katona támadt mindegyikünkre, hogy megverjen minket. Műanyag bilincsekkel a hátunk mögé kötötték a kezünket. Mindennel ütöttek minket, ököllel, bottal vertek, lábbal rugdostak. Szándékosan okoztak komoly sérüléseket” – idézi a HRW.

Ugyanennek a csoportnak egy másik tagja, akin 16 nap után is látszottak sérülések nyomai, azt mesélte, hogy a rendőrök kutyákat uszítottak rájuk, és amikor már a földön feküdt, egy rendőr megrúgta vagy megütötte az arcát. A HRW szerint „Magyarország minden szabályt megszeg a Szerbia felől érkező menedékkérők ügyében: kérelmeiket azonnal elutasítja, őket magukat pedig visszaküldi a határon túlra. Azokat az embereket, köztük nőket és gyermekeket, akik engedély nélkül léptek Magyarország területére, súlyosan bántalmazták, és a határ másik oldalára toloncolták.”

A HRW nincs egyedül a magyar menekültügyi gyakorlat elmarasztalásában. Az emberiességi, emberi jogi és menedékjogi szempontból is tarthatatlan magyar menekültügyi viszonyokat rendszeresen bírálja az egyebek mellett menekültek jogi védelmével foglalkozó Magyar Helsinki Bizottság (lásd például itt, itt és itt). Tavaly decemberben az Európai Bizottság indított kötelességszegési eljárást Magyarország ellen, mivel úgy találta, hogy a magyar menekültügyi szabályok több ponton ellentétesek az uniós szabályokkal.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága idén májusban a magyar menekültügyi jogszabályokról és a rájuk alapozott hatósági gyakorlatról adott ki kritikus hangú jelentést, júniusban pedig a Röszkénél a Holt-Tiszába fulladt – testvére szerint a magyar rendőrök által kővel megdobált – 22 éves szír menekült ügyében sürgetett vizsgálatot. Július 5-én az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága jelentette ki, hogy a magyar parlament által júniusban elfogadott új menekültügyi szabályozás – aminek alapján a rendőrök a határtól mért nyolc kilométeres sávban elfogott migránsokat menedékkérelmük kivizsgálása nélkül azonnal visszatoloncolhatják a határ túloldalára – sérti a migránsok emberi jogait és a nemzetközi menedékjogi szabályokat.

Persze nem muszáj hinni az emberijogvédőknek, az általuk meginterjúvolt migránsoknak, az Európai Bizottságnak és az ENSZ-nek. Lehet azt gondolni, hogy Magyarország helyesen jár el, amikor az általa elfogadott és saját jogrendjébe emelt nemzetközi jogi szabályokat és elemi humanitárius normákat megsértve semmibe veszi a menekülő (vagy magukat annak mondó, vagy bármilyen) emberek jogait. Lehet azt mondani, hogy ez nem humanitárius katasztrófahelyzet, hanem népvándorlás, amire nem vonatkoznak az egyébként elfogadott normák és szabályok. Vagy hogy mások se jobbak. Vagy hogy kényszerhelyzetben vagyunk. Vagy hogy a hülye jogvédők meg már megint a magyart ütik, ahelyett hogy a gyerekükkel a kezükben rohanó migránsokat gáncsolnák el, hogy esne jól pofára mindegyik. Meg ha már semmi okosabb nem jut az ember eszébe, lehet azt is mondani, hogy ki nem szarja le az egészet.

Nos, én például, meg még sok tízezren ebben az országban.

De ne legyünk igazságtalanok. Mérő László „Hülye kérdésre nincs válasz” című publicisztikájának megírásakor, amiben annak a meggyőződésének ad hangot, hogy „ennek a népszavazásnak nincs egész jövőnkre kiható egzisztenciális tétje, megtehetjük hát, hogy dacosan nem válaszolunk”, még nem olvashatta a HRW jelentését, és ha olvashatta volna sem kapcsolta volna össze az októberi kvótanépszavazás ügyét a magyar menekültügyi gyakorlattal. Úgy vélte volna, és véli minden bizonnyal ma is, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Hogy a tagállamok által kötelezően lefolytatandó menedékjogi eljárásokra vonatkozó uniós politikának (ezt hazudja a népszavazási kérdés külföldiek kötelező betelepítésének), illetve a magyar kormány azt elutasító álláspontjának semmi köze mindahhoz, ami a déli határon zajlik. Hogy Orbánék pusztán a maguk pitiáner politikai érdekeitől vezérelve küldik el az EU-t a fenébe a menekültkvótájával együtt, tesznek fel nyakatekert népszavazási kérdést nacionalista demagógiába csomagolva, függetlenül attól, hogy a kormány által felügyelt rendőrség, az általa megtűrt félkatonaság és az ugyancsak általa alaptörvény-ellenesen befolyásolt bíróság mit művel a Délvidéken.

De Mérő László ebben tévedne, mert a kettő szorosan összefügg. Mert a kormány és a különféle rendű, rangú és beosztású sameszei pontosan addig tehetik büntetlenül, amit tesznek, ameddig annak nincsen számukra politikai (és büntetőjogi) költsége. Ameddig a magyar nép jóérzésű, tisztességes és nagyobbik része – a valódi jobbik Magyarország – apátiába süllyedve nézi, hogy mi történik, széttárva a karját, hogy ezzel úgysincs mit kezdeni, legyőzni lehetetlen, akkor inkább hagyjuk a fenébe az egészet. (Meg amíg a hágai székhelyű Nemzetközi Büntető Bíróság főügyésze, megelégelve a magyar igazságszolgáltatás morális és szakmai csődjét, bíróság elé nem állítja a menedékkérők ellen szisztematikus emberiség elleni bűntetteket elkövető magyar hatóságok vezetőit.)

A kvótanépszavazás célja pontosan ennek az állapotnak a fenntartása. Az EU-, demokrácia- és humanizmusellenes orbáni kormányzati gyakorlat politikai támogatottságának biztosítása, híveinek mobilizálásával és ellenfeleinek megbénításával. Következésképp aligha feltételezhető, hogy „nincs egész jövőnkre kiható egzisztenciális tétje”.

Érdemes megjegyezni, hogy az orbáni kormányzati gyakorlat nem az égből pottyant közénk, és nem véletlenül virágzik éppen ma, a baloldal virtuális lenullázódása után, a liberális demokrácia európai válságának idején. Ez a hatalomgyakorlási mód évszázados múltra tekint vissza, és azon alapul, hogy az alattvalói státuszba süllyesztett társadalommal a hatalom azt tesz, amit akar. Hogy nincs szolidaritás, polgári öntudat, kihúzott derék. – Kutyákat uszítanak a menedékkérőkre? – Na és, minek jöttek ide?

Atomisztikus társadalom van csak, kollektív önvédelmi képességek és univerzális érvényű morális megfontolások nélkül. Ebben a társadalmi állapotban végső soron bárkivel bármi megtörténhet, és olykor meg is történik. Ahol bárkiből válhat egyik pillanatról a másikra menekült, függetlenül az állampolgárságától. Ahol a hatalom korlátlan, és az ellenségnek nyilvánított társadalmi csoportok tagjait, függetlenül az állampolgárságuktól, nem védi semmi.

Mindennek az ellentétét úgy hívják, hogy Európa. Ezért is volt annak a demokratikus társadalomfejlesztési projektnek, aminek kb. harminc éve láttunk neki, Európa a neve. Ennek a projektnek a gyökerei azonban sokkal messzebbre nyúlnak vissza: ezen a mindenkori kormány hatalmát intézményes korlátok közé szorító projekten dolgoztak ennek az országnak a legjobbjai az elmúlt hetven (sőt bizonyos értelemben 170) évben Nagy Imrétől és Bibó Istvántól Antall Józsefig és Vásárhelyi Miklósig.

Ennek a projektnek a sorsáról szól az októberi népszavazás.

Ezért ennek a népszavazásnak a megnyerése vagy a körülményekhez képest tiszteletet érdemlő mértékű elvesztése életbe vágó fontosságú. Hogy ebből a szempontból miért az „igen” szavazat leadása a célravezető, azt leírtam a július 7-i Magyar Narancsban. Röviden azért, mert ez a meccs tétre megy, nem befutóra: nem a rövid távú numerikus eredmény a legfontosabb, hanem a hosszú távú kimenet, és a demokratikus oldal (beleértve a bal- és jobboldali demokratákat is) mobilizálására, megerősítésére és hosszú távú győzelmi esélyeinek maximalizálására az igen a legalkalmasabb stratégia.

De elismerem, hogy a népszavazási bojkott vagy az érvénytelen szavazat leadása mellett is lehet a tiszteletet érdemlő mértékű vereség elérésének céljával kampányolni (ha a győzelemével nem is). Egyet nem lehet csak: azt mondani, hogy a népszavazástól azért kell távol maradni, mert nincs tétje. Aki ezt mondja, az akkorát téved, hogy az még ebben a jelentős politikai tévedésekben gazdag országban is eseményszámba megy.