Itthon hvg.hu 2016. július. 14. 18:13

Vihar: még mindig dolgoznak a tűzoltók

Országszerte még körülbelül 180 helyen dolgoznak a tűzoltók a szerda esti vihar után, főként Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Veszprém megyében van még sok munkájuk – közölték a katasztrófavédelem oldalán nem sokkal 18 óra előtt.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltókat kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vezetékekhez, megrongálódott tetőkhöz, illetve vízzel elöntött pincehelyiségekhez riasztották.

Videó: Kimerítő volt tegnap a tűzoltók munkája

Az M6-os autópálya ismét járható Bátaszék és Véménd között, ahol csütörtök délelőtt műszaki hiba miatt lezárták a pálya alagútjait. Az autópálya-üzemeltető tájékoztatása szerint az alagutakban a vihar miatt meghibásodott az elektromos hálózat, ezért először jobb, majd a bal oldali pályatestet zárták le. A hibát elhárították, a forgalom zavartalan.

A vihar miatt több ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, és a számuk folyamatosan emelkedik.

Az EDF Démász ugyancsak csütörtök késő délutáni közleményében azt írta: Kecskeméten és környékén már majdnem minden ügyfelüknél újra működik az áramszolgáltatás, de Baján és térségében a többszörös hibák miatt a teljes helyreállítás még több órán át tart, munkatársaik késő este is dolgoznak.

Egyelőre marad a korábbiakhoz képest hűvösebb idő, hétvégére mindössze 17, 20 fokos csúcsot ígér az előrejelzés.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.