Itthon hvg.hu 2016. július. 07. 11:37

Feleslegesen szívatja a Klik az iskolaigazgatókat

Először három napot adtak a vagyonnyilatkozatok leadására, majd augusztus végére módosították a határidőt – igaz, még így sem tiszta, miért kell közpénz felett nem rendelkező személyektől ilyet kérni.

A Klik több helyen törvényellenes határidővel kérte be az iskolaigazgatók és helyetteseik vagyonnyilatkozatát – igaz, a kezdeti háromnapos határidőt azóta augusztus végére módosították. A gyakorlat attól még aggályos: "Teljesen felesleges vagyonnyilatkozati tételre kötelezni az intézményvezetőket és helyetteseiket, mert az iskoláknak nincs önálló költségvetésük, semmiféle pénz fölött nem diszponálhatnak" – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné a Magyar Nemzetnek.

Legalább 15 ezer ember érintett a vagyonnyilatkozat kitöltésében, aki ezt megtagadja, az elbocsátható, és az elbocsátástól számított három éven belül más közszolgálati jogviszony sem létesíthető vele. Az igazgatókon és helyetteseiken kívül ráadásul a velük egy háztartásban élő hozzátartozóknak is számot kell adni vagyonukról.

"Nem látom sok értelmét ezeknek a nyilatkozatoknak. Ha valakinél feltűnő a vagyongyarapodás, akkor az adóhatóság nyugodtan megvizsgálhatja a jövedelmi viszonyokat. Most egy zárt borítékban le kell adni a dokumentumot a tankerületnél, de azt csak akkor nyithatják ki, ha valamilyen probléma merül fel az illetővel szemben. Vagyis a nyilatkozatok jó része feleslegesen készül el" – nyilatkozta egy iskolaigazgató a Népszabadságnak.

Egy másik, a lap által megkérdezett igazgató szerint ezt a zárt borítékos megoldást valójában nem is az ő vegzálásukra találták ki, hanem "azoknak készítik elő így a terepet, akiknek valóban van mit takargatniuk", így később akár az önkormányzati vállalatok milliós fizetéssel rendelkező vezetői csukhatnák be az üvegzsebeket.

A Népszabadság a Kliket is megkérdezte az ügyről, ők azt mondták, hogy "a vonatkozó jogszabályok értelmében nemcsak annak kell kitöltenie, aki önállóan gazdálkodik közpénzzel, hanem annak is, aki javaslatot tehet a gazdálkodással kapcsolatban. Eszerint a köznevelési intézmény vezetője és helyettese köteles vagyonnyilatkozatot tenni."

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.