Szakértőket, elemzőket kérdeztünk arról, Dzsudzsákék győzelme igazolhatja-e a kormány sportpolitikáját, többen lesznek-e ettől a stadionokban, és miért hat zsigerileg egy 2-0-és győzelem. Török Gábor politikai elemző szerint megdőlni látszik a foci=Fidesz hozzáállás.
Egységfrontba tömörítette az országot a keddi, osztrákok elleni győzelem: ugyanannak örült Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, Bayer Zsolt és még Balavány György is, aki a hvg.hu-n írt publicisztikájában bevallotta: eddig azt sem tudta, hogy van Eb.
"Párthovatartozástól független eufória kezd kialakulni a keddi győzelem után, noha a meccs előtt ezt nem sokan várták" – mondja Török Gábor politikai elemző, aki egyben a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja is.
„A győzelem mintha elmosta volna a korábbi struktúrát, amely a Fideszt köti a focihoz, amellyel szemben ott állnak a többiek. A sikerből nem egyedül a kormányoldal profitál, ez nemzeti ügy lett, nem politikai kérdés.”
Kedd este örömmámorban úszott Budapest (még több videó ebben a cikkünkben, a meccsről pedig ebben írtunk.)
A közösségi médiában máshogy látszik, de az ellendrukkertábor csak hangos, viszont kicsi. Volt egyébként egy vicces Nézőpontos kutatás, amelyből kiderült, a DK-sok nézik legkevésbé az Eb-t, a játék kezdete előtt a nézők mindössze 47 százalék bízott a magyar csapat továbbjutásában.
„A többséget nem érdekli, hogy Orbán Viktor és a kormány tagjai ott ünnepeltek a Bourdeaux-i stadion VIP-páholyában, mert mindenki ünnepelt” – mondja Török Gábor.
A stadionépítéseket igazolhatja-e?
Van olyan szakértő, aki szerint erre még nem lehet válaszolni. Török Gábor úgy véli, politikai hatása lehet a győzelemnek: erősítheti a stadionokba és futballba beruházó kormányoldal álláspontját, amely használhatja is ezt érvként, ám ettől a stadionépítés továbbra is vitatott marad: „Nem stadionok fociztak a pályán. Kialakult egy nemzeti minimum, egységes gondolkodás a kérdésben. Most sem mindenki gondolja, hogy jó a stadion, de felsorakoztak a válogatott mögé.”
Szegedi Péter sporttörténész, szociológus szerint egy mérkőzés után még korai véleményt mondani arról, hogy a csapat szereplése igazolhatja-e a stadionépítéseket, hiszen még bármi történhet. Ugyanígy korai beszélni arról is, hogy ettől az NB I-es focit többen nézik-e, Szegedi emlékeztet, hogy a válogatottban túlnyomórészt nem NB I-es focisták játszanak. Máshol is van példa arra, hogy van egy sikeres nemzeti válogatott, de attól még a hazai bajnokikra kevesen járnak. Ha nagy siker lesz, valamelyest nőhet a nézőszám, de Szegedi ugrásszerű változásra nem számít.
Dénes Ferenc sportközgazdász bizakodóbb: nem tartja kizártnak, hogy ezek a lelkes emberek nézőkké válnak a stadionokban, ami nagyot dobna a futballágazaton. A valódi szponzoráció is teret nyerhet, hiszen látszik, ha jól játszik egy csapat, nagy az érdeklődés iránta. Dénes felhívja a figyelmet arra, hogy a válogatott sikerének a futballfejlesztési programhoz közvetlenül nincs köze, bár néhány játékos képzését akadémiai szinten támogatták. Dénes Ferenc úgy véli, a válogatott eredménye nem önmagában a foci-, hanem általában a sportfejlesztéseket, támogatásokat legitimálhatja. Török Gábor pedig arról beszél, ez nem ad érvelési alapot a vizes vb-hez vagy az olimpia rendezési tervéhez sem. Török szerint ugyanis a foci egy nagyon külön világ – még a jégkorong körül volt kisebb láz –, ezért ennek a sikernek nem lesz továbbgyűrűző hatása.
Szegedi Péter felidézi, hogy a Rákosi-korszakban a hatalmat legitimálták a sportsikerekkel, amelyek a szocialista rendszer sikereit is szimbolizálták. Ez a Rákosi-korszak bukásával megváltozott, ám nem tűnt el: a focinak és az olimpiai sportágaknak a rendszerváltás után is fontos szerepet tulajdonított a magyar kormányzat.
A régi fény
Egészen mély, történelmi okai vannak, miért ennyire fontos a foci – ez amúgy nem hungarikum, Európa-szerte igaz. Ez volt az első sportjáték, hobbiszinten könnyen űzheti bárki, plusz a futball évtizedek óta része a tömegkultúrának és a magyar közbeszédnek, és elérte azt is, amit más sportág addig nem: 1924-ben Gömbös Gyula egy csúfos vereség után még interpellált is a parlamentben a "tűrhetetlen helyzet" miatt – magyarázza Szegedi Péter.
A fociban a 1910-es, 1920-as évektől nagyon jó eredményeket értünk el, nem beszélve az 50-es évekről, de kihullottunk a vezető szerepből. A mostani örömmámorban ez is közrejátszhat: a régi nagy dicsőségek emléke, ami más sportágakban nem érhető tetten – mondja Szegedi, de Török Gábor is ezzel érvel:
"A régi nagy sikerek miatt erősek itthon a foci gyökerei, és a hosszú „szenvedésidőszak” is kiéheztette az embereket, ez vezetett az eufóriához."
Szegedi Péter a gyerekkorát idézte vissza, azt mondja, óriási trauma volt '86-ban a szovjetek elleni 0-6-os vereség.
„A futballszurkolóknak, akik 30 éve kívülállóként nézik az Eb-t, óriási elégtétel volt a tegnapi nap.”
A vízilabda ilyen szempontból pórul járt: ott hagyományosan jól teljesítenek a magyarok, ám ha éppen nem, akkor sncs nagy kilengés, így a hatás is kisebb. Arra pedig, hogy miért szippant be egy focigyőzelem olyan embert is, akit amúgy nem érdekel a foci, Szegedi szerint magyarázat lehet a tömegpszichózis és a média hatása, most ugyanis mindenhol ez jön szembe. A szurkolóknál is van egy érdekes kettősség: miközben a 70-es évektől a „magyar futball” szitokszóvá vált, az NB I-es meccseket kevesen nézik, minden apró sikerre ki vannak éhezve.
A kicsi, ám eredményes ország képe erősödik
Szegedi Péter sporttörténész szerint a foci lényegéhez hozzátartozik, hogy csapatsportágként képes kollektív azonosulási lehetőséget nyújtani egy olyan korban és multikulturális közegben, mikor erre nincs sok lehetőség. De szimbolikusan történelmi traumák és sérelmek "lejátszására" is alkalmas egy-egy mérkőzés, mondjuk egy magyar-román. Közrejátszik a nagy örömben a „mi sem vagyunk alávalóbbak a többinél” érzése, valamint a kis – és sokszor elnyomott – ország szindróma is.
„Az Osztrák-Magyar Monarchia idején, Trianon után vagy a szocialista-kapitalista versengésben sokan úgy gondolták, egy-egy győzelemmel vagy éremmel megmutathatjuk a világnak, hogy minket nem lehet csak úgy eltiporni.”
Szegedi azt mondja, ez a hozzáállás mindig is ott volt a magyarok viszonyában az élsporthoz, olimpiák idején sem véletlenül számolják sokan, mennyi az érmek aránya a lakosság számához viszonyítva.
"Ez ad egyfajta önbecsülést, és úgy hiszik, ettől Magyarország majd pozitív színben tűnik fel a világ előtt. Ez nem teljesen alaptalan, de sokan túlértékelik a jelentőségét. A Saul fia Oscar-díja után sem gondolták Amerikában, hogy a teljes magyar filmgyártás a világ élvonalába tartozik."
A gyerekek még Ronaldók akarnak lenni
A győzelem miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség már most 300 milliót kap, a további sikerek esetén az összeg nő. Dénes Ferenc sportközgazdász azt mondja, a pénz egyharmadát szétosztják a játékosok között, a többi fejlesztésre mehet, aminek hosszú távú hatásai lesznek. A válogatott fiatal játékosainak "piaci ára" is emelkedik, de általában is értékesebbé teheti a focistákat az eredmény, hiszen kiderült, hogy „Magyarország képes kitermelni olyan játékosokat, akikre érdemes figyelni” – mondja Dénes Ferenc, bár azt elismeri, hogy egy győzelem ehhez kevés lehet. Annyi viszont biztosan kiderült, tétmérkőzésen képes bizonyítani a csapat.
A gyerekek persze még mindig inkább Ronaldók szeretnének lenni, de a szülők felismerhetik, nem kell külföldre vinni a csemetét, hogy megtanuljon focizni, mert az alapokat itt is el tudja sajátítani, bízhatnak az utánpótlásképzésben – mondja Dénes Ferenc, aki arra azért felhívja a figyelmet, hogy jó lenne, ha a magyar foci nem félkész játékosokat exportálna.
