Itthon hvg.hu 2016. május. 27. 15:18

Nincs nyoma a migránsok elől a Balatonhoz menekülő németeknek

Nem tapasztaltak semmit a helyi ingatlanosok abból, hogy állítólag egyre több német települne a Balatonhoz a menekültek miatt - írta az Index.

A felvetésen is csodálkoztak és semmi hasonlóval sem találkoztak azok a kimondottan a Balatonra specializálódott kis ingatlanos cégek, amelyeket az Index a tóhoz települő németekről kérdezett.

Azért kérdezték meg őket, mert a magyar sajtót a napokban bejárta a Bayerische Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati televízió riportja, amely szerint egyre több német telepedik a Balaton partjára a menekültektől való félelem miatt.

A műsorban több megszólaló mellett végigkísértek egy ide költöző, a német menekültpolitikával elégedetlen idősebb párt is, és elhangzott, hogy fontos szempont lett, hogy a magyar lakosság túlnyomórészt keresztény, és alig vannak migránsok.

Bár a riportot idéző lapokból az olvasható ki, hogy egy egyre jellemzőbb, tömeges jelenségről van szó, az ingatlanközvetítők tapasztalataira hivatkozva az Index azt írta, egyelőre aligha fogják elárasztani a balatoni strandokat a német rettegők.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.