A másodfokú döntésben is eltiltották a Fővárosi Önkormányzatot a Mahir hirdetőoszlopainak lebontásától.
Másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, melyben a Fővárosi Önkormányzatot ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a Mahir hirdetőoszlopainak lebontásától – közölte a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft.
Az ítélőtábla a közlemény szerint egyben kötelezte a Fővárosi Önkormányzatot arra, hogy a Mahirnak továbbra is zavartalanul biztosítsa a közterület használatát és reklámhordozók telepítését Budapesten.
Bár az ítélőtábla kiemelte, hogy "a másodfokú végzés nem minősül az ügy érdemében hozott határozatnak és a peres ügy érdemében anyagi jogerőt nem teremt", az indokolásban mégis utalt arra, hogy a Mahirral kötött szerződés rendkívüli felmondásának alátámasztatlansága, a felmondás ténybeli és jogi tisztázatlansága és a főváros által mindezek ellenére elkezdett bontási munkák a bíróság számára a Fővárosi Önkormányzat jogszabálysértő magatartását valószínűsítik.
Az ítélőtábla döntése alapján a per jogerős befejezéséig a Mahir oszlopok változatlanul a helyükön maradhatnak, a Mahir Cityposter pedig további oszlopokat is kihelyezhet a Fővárosi Önkormányzattal fennálló szerződése alapján.
Az ügy háttere, hogy a Mahir Zrt.-n keresztül Simicska Lajos tulajdonában álló kft. hirdetőoszlopaira vonatkozó 25 évre szóló szerződését a főváros október 31-ei hatállyal felmondta. Akkor felszólították a társaságot, hogy hatvan napon belül bontsa el az oszlopokat, és állítsa vissza az eredeti állapotot az érintett helyszíneken.
A cég ezután adott be keresetet a szerződésbontás miatt a Fővárosi Törvényszéken. A kijelölt határidőig a Mahir Cityposter nem bontotta le az oszlopokat, ezért január 2-án a Fővárosi Önkormányzat munkatársai fogtak neki a munkának. Simicskáék is léptek: biztonsági őröket állítottak az oszlopokhoz, és volt, ahol dulakodásig fajult a vita.
A Fővárosi Törvényszék január 12-én vetett véget az utcai oszlopháborúnak azzal, hogy Budapestet a jogerős ítélet megszületéséig egy végzéssel eltiltotta a bontástól. A főváros viszont fellebbezést nyújtott be az ideiglenes intézkedés ellen. A Fővárosi Ítélőtábla most lényegében megerősítette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen járt el.
Az ítélőtábla végzése ellen már nincs helye fellebbezésnek, a per maga pedig folytatódik.