Jogi alapvetésekből oktatja a Szegedi Ítélőtáblát és az ügyészséget a Kúria döntése. Elmagyarázza, hogy a felmentő ítélet is ítélet, és ugyanazért nem lehet valakit kétszer elítélni. Az egykori VII. kerületi MSZP-s polgármester, Hunvald György a hvg.hu-nak azt mondta, még nem tudja, kér-e kártérítést, és ha igen, hogyan.
Hunvald György 2015 áprilisában kapott két és fél évet a Szegedi Ítélőtáblán, az ítélet hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a volt VII. kerületi szocialista polgármestert az emlékezetes, a köztudatba maffiaügyként és erzsébetvárosi ingatlanpanamaként bevonult ügyben. Hunvald egy másik eljárásban 2014 nyarán egy év letöltendő szabadságvesztést kapott a Kúrián, ez volt az az ítélet, amely miatt végül mégsem tért vissza véglegesen a politikai pályára, és nem indult újra az MSZP színeiben az erzsébetvárosi polgármesterségért.
A tavalyi szegedi ítélet után arról volt szó, hogy a két elmarasztalást összbüntetésbe kell foglalni, ami azzal jár, hogy már nem kell börtönbe mennie, mert az előzetessel együtt már letöltötte büntetését. Aztán decemberben kiderült, hogy a téves számításra hivatkozó ügyészség kezdeményezésére újraszámolták a dolgot, és rájöttek, hogy Hunvald a három és fél év helyett csak kettő és felet ült, ezért a különbözetet rács mögött kellene töltenie.
Ám az állítólagos téves számítás kijavításával számolták el magukat igazán, mert a Kúria mostani döntésével eldőlt, hogy nem lehet összbüntetésbe foglalni a két ítéletet, mert azok közül az egyik nem is létezik. Például azért, mert az abban szereplő cselekményeket szétválasztva nem, csak a másik – hasonló vádpontokat tartalmazó – üggyel együtt lehetett volna tárgyalni. Tehát a 2015 áprilisi szegedi táblabírósági döntést a Kúria – mint az a Hunvald által közzétett ítéletből kiolvasható – az eljárás során követett jogi nonszenszekre hivatkozva hatályon kívül helyezte, és a Hunvald elleni büntetőeljárást is megszüntette. Így állt elő az a helyzet, hogy Hunvald nemhogy keveset, hanem igenis túl sokat ült ahhoz képest, hogy csak egy év börtönbüntetést kapott.
Ezt reparálni legfeljebb azzal lehetne, ha Hunvald kártérítést kérne. Ő a hvg.hu érdeklődésére azt mondta, még nem döntött erről.
Hunvaldnak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egyszer már megítélt 810 ezer forint nem vagyoni jellegű kártérítést, amiért indokolatlanul hosszú ideig, 31 hónapig tartották előzetesben. Hunvald sokkal többért perelt (elmaradt jövedelme miatt 22 milliót követelt, nem vagyoni kárként 10 milliót), de bírák nem láttak ok-okozati összefüggést anyagi kára és a magyar állam által elkövetett jogsértés között.