Nem akárki, a pedagógus előmeneteli rendszer egyik kidolgozója foglalta csokorba az oktatásért felelős politikai vezetés alkalmasságának bizonyítékait. Rohamtempó, voluntarizmus, a kritikai hangok kirekesztése és rugalmatlan, bürokratikus rendszer fojtogatja az oktatásügyet – a rendszer alkalmatlanságát jól mutatja, hogy a szakma mindig felkínált jó irányba mutató szakmai anyagokat, kidolgozott részrendszereket, de a vezetés nem kért azokból.
Falus Iván, a pedagógus előmeneteli rendszer egyik kidolgozója egy cikkben foglalta össze az oktatásügyi problémákat az Új Pedagógiai Szemlében. (Hasonló gondolatokkal már előállt 2014-ben.) Nem a neveléstudományban van a baj, az minden eredményt és következtetést az oktatáspolitika rendelkezésére bocsátott. "Az oktatáspolitika viszont róluk vagy nem vett tudomást, vagy a maga torz rendszere által torzította, hatástalanította őket" – írja Falus – ezt fogalmazta meg emlékezetes fordulatában Balog Zoltán Emmi-miniszter úgy, hogy "túltoltuk a biciklit".
Falus kitér más területekre is. A következtetése egyértelmű: a kormány helyesen látta meg a problémákat, de – lényegében minden esetben – rossz válaszokat adott, rosszul reagált. Kell-e rövidebb megfogalmazása annak, amit úgy hívnak, hogy alkalmatlan politikai vezetés?
"A túlcentralizált rendszer autokratikus (harcos, arrogáns), tanulásképtelen üzemmódja vezetett ahhoz, hogy a jó ötletek is a visszájára sültek el" – megy egy fokkal mélyebbre Falus a problémák fő okainak beazonosításában. Majd elkezdi sorolni a problémákat.
- A Nat átalakításakor a "nem kompetenciákat, hanem ismereteket tanulunk" mantrát nyomta mindenki a politikai vezetés részéről. Nem a Natot finomhangolta a kormányzat, amire szükség lett volna, hanem kidobták az egészet, alapjaiban alakították át, és feltöltötték "sokszor kétes ideológiát megtestesítő tartalmakkal".
- Falus szerint helyes volt a túlburjánzó tankönyvpiac szabályozására irányuló igyekezet, de itt is egyfajta – szűkítést eredményező – akkreditáció (amelynek menetét ki is dolgozták a megfelelő szervek) helyett a központosítás rossz válasza született.
- A többszörösen osztályismétlő diákok megfelelő segítése helyett 16 évre szállították le a tankötelezettségi korhatárt.
- Az iskolákban való bentlétre kötelezték a tanárokat, akik ott nem tudnak másnapra készülni, erre otthon kell sort keríteniük.
- A diákokat ugyanígy egész napos iskolában tartózkodásra kényszerítik ahelyett, hogy lehetővé tennék a tényleg hasznos önkéntes tevékenységválasztást nyújtó egész napos iskolát.
- Tényleg probléma a lakosság fizikai és edzettségi állapota, de a mindennapos testnevelés kötelezettsége kapacitás és feltételek hiányában nem tudja betölteni célját.
Falus részletesen kitér az életpályamodell kérdésére is, amelynek alapját, a kompetenciamodellt többekkel együtt ő dolgozta ki.
Itt a folyamatos és fontos szakmai fejlődés előtérbe helyezése helyett a kormányzat összekapcsolta az előremeneteli rendszert a bérek rendezésével, amit nem felmenő rendszerben hagyott kialakulni. Ez sértette a tanárokat, mert nem kapták meg az előre beígért béremelés összegét, a bérek értékállóságot biztosító, minimálbérhez kapcsolását megszüntették, először mindenkit a pedagógus 1. osztályba rangsoroltak, és az ebből való kimozdulás nehézkes rendszerben működött. Aminek lassan, szervesen, kifejlődve kellett volna előremenni, azt voluntarista módon, hajtva, rohamtempóban, és ezért torz formában, az eredeti célok megcsúfolásával valósította meg a kormány.
Az Emmi olyan tanácsadói testületeket hozott létre, amelyek résztvevői Emmi-közeliek voltak. Így a szakmai viták nem jelenhettek meg. Falus egyik példája döbbenetes "a Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképzési Bizottsága foglalkozott a kétszintű képzés sajátosságaival. Egy ellenszavazattal hozott döntést. A minisztérium az egy ellenszavazat által képviselt gondolatokat tette magáévá".
De döbbenetes a pedagógusképzési alkalmassági rendszer kidolgozásának története is. A sok alkalmatlan tanár problémája felvetette, hogy ki kell szűrni már eleve azt, hogy ki ne menjen pedagógusnak. A keserves munka végén kidolgozott rendszer minimális végeredménnyel zárt: "A több ezer elvégzett alkalmassági vizsgálat után, a fellebbezések lezárultával tíz alatt volt azoknak a száma, akiket kiszűrt az alkalmassági vizsga. Ők is csak azért jutottak erre a sorsra, mert nem fellebbeztek.
Mindezeket a részproblémákat a bürokratikus falak és rugalmatlanságok teszik kerek egésszé. A politikai vezetés nem kért a szakmából, vonja le a következtetést Falus: "Példáinkból valószínűleg az is kiderült, hogy a szakma, a neveléstudomány megannyi produktumot bocsátott az oktatásirányítás rendelkezésére, a fogadókészség azonban hiányzott."
Pedig elvileg közösen, a magyar oktatás ügyéért kéne dolgozni.
