2016. április. 19. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 19. 13:07 Itthon

Közmunkások a polgármester szőlőjében – itt a vádemelés

Vádat emelt a nagykanizsai járási ügyészség Csörnyeföld polgármestere ellen, mert három közmunkást négy napig a szőlőjében dolgoztatott – közölte a Zala Megyei Főügyészség.

Csörnyeföld önkormányzata öt ember közfoglalkoztatotti béréhez és járulékaihoz igényelt és kapott 2,6 millió forint támogatást a 2013 novembere és 2014 májusa közötti időszakra a Zala Megyei Kormányhivatal letenyei munkaügyi kirendeltségétől. 

Simon Zoltán független polgármester utasítására 2014 februárjában két közmunkás három napot, egy másik pedig egy napot az ő szőlőbirtokán dolgozott. A polgármester a következő hónapban aláírta a közfoglalkoztatottaknak járó munkabérutalványt, és a három dolgozónak ez alapján utalták ki a bért.

A megyei kormányhivatal bejelentés alapján szerzett tudomást az esetről, amelynek kivizsgálása után az önkormányzatnak 34 ezer forintot vissza kellett fizetnie. Ezt az összeget Simon Zoltán utóbb megtérítette az önkormányzatnak.

Az ügyészség hamis magánokirat kétrendbeli felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a csörnyeföldi polgármester ellen, és pénzbüntetés kiszabását indítványozva. Ha a bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítéli a vádlottat, akkor mentesül a további jogkövetkezmények alól, polgármesteri tisztségét tehát megtarthatja.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.