Gyurcsányék sűrűn beépített kormányzati negyedet terveztek a Nyugati pályaudvarhoz, de nem volt rá elég pénz és befuccsolt a dolog. Most a vasúti sínek befedésével másfél kilométer hosszú park és sétány létesülne ugyanott. Körülnéztünk a leendő Podmaniczky Park helyszínén.
Miközben a Városligetbe építendő új múzeumépületeket a budapestiek 75 százaléka elutasítja, a Nyugati pályaudvar környékének rendbe hozatalára tervezett zöldfelületet a városlakók 85 százaléka támogatja a közvélemény-kutatások szerint. A vágányokra és azok mellé építendő Podmaniczky Parkról kedden írtuk meg, hogy a kormány elé kerülnek a tervei, és az azokban szereplő ütemezés szerint 2018-tól 2022-ig tartana a kivitelezés. A korábban Nyugati Liget néven is emlegetett beruházás koncepcióját április 30-án véglegesítik egy szombati sajtóhír szerint.
A park tervezője, Finta József a hvg.hu-nak örömmel említette, hogy ez végre nem egy vitatott beruházás lenne, az előkészítésben részt vevő Levegő Munkacsoport elnöke pedig arról beszélt, hogy a budapesti zöldterületek aránya jelenleg töredéke a szükségesnek, ezért üdvözlik ők is a Nyugati melletti parkot, szemben a Városliget beépítésével.
A terület fejlesztésére, a Nyugati pályaudvar vágányainak lefedésére 2001 óta van terv, a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben pedig ugyanerre a városrészre komoly presztízsberuházást terveztek, itt épült volna meg az új kormányzati negyed. A Nyugati melletti területet 8,5 milliárdért vették meg a MÁV-tól, így az már a nemzeti vagyonkezelő tulajdonában van. Egy magyar-japán tervezőcsapatot választottak ki a feladatra, de kiderült, hogy a közlekedés átszervezése már nem fért volna bele a 142 milliárd forintra taksált költségvetésbe, így a dolgot 2008-ban lefújták.
Aztán a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) néhány civil szervezettel együtt szerette volna a területet hasznosítani addig, amíg nem kerül beépítésre, rekreációs, sport- és közösségi funkciókkal töltötték volna meg az üresen álló Nyugati grundot, de mint Polyák Levente, a KÉK Lakatlan programjának munkatársa a hvg.hu-nak elmondta, az ezzel kapcsolatos egyeztetések számos terepbejárás és workshop után elakadtak.
Hatalmas zöldfelület
A belvárosban nincs más helyszín, ahol ilyen mértékű zöldterületi fejlesztés megvalósulhatna, ráadásul itt sok ember lakik és dolgozik - mondja Lukács András, a projektet kezdeményező Levegő Munkacsoport elnöke. Finta József pedig azt említi, hogy számos külföldi példa van föld alá süllyesztett pályaudvarokra, mint mondta, ilyen például Oslo főpályaudvara is.
A Podmaniczky Park tervei szerint a vasúti síneket egészen a Hungária körútig befednék, a romos épületeket pedig elbontanák - mondja Lukács András. Ez 60 milliárd forintba kerülne, ezen felül a Nyugati pályudvar - két éves bezárással járó - felújítása 140 milliárd, ami amúgy is szükségszerű, igaz, az rajta is van az uniós támogatásra pályázó projektlistáján. Finta hozzátette, a MÁV is érdekelt a fejlesztésekben, mert régóta szükséges a Nyugati pályaudvar és az odavezető sínek egy részének felújítása, egy része pedig megszüntethető.
Aktív parkot szeretnének létrehozni, olyat, amit az emberek használnak, ahol időt töltenek, ellentétben a Népligethez hasonló, nem aktív budapesti parkokkal - mondja az építész. Ezért ezt a parkot életminőség szempontjából is vonzóvá fogják tenni, kulturális intézményeket, éttermeket, és kávézókat terveznek a helyszínre, mindet zölddel borítva.
A befedett sínek fölött 10 méterrel megemelkedik majd a terület, az épületek ennek a szintkülönbségnek a határára kerülnek majd. A tervek tartalmazzák az Állatkert bővítését is, a zöldfelület össze lesz kötve a Városligettel, mondta.
A Podmaniczky Parkról eddig nem közöltek látványterveket, ezeket a köveljövőben készülnek kiadni. Eddig egyet tudott megszerezni a hvg.hu, ezen valamennyire kivehető, hogy a lefedett sínek miatt megemelt terület hogyan alkot dombocskát a talajszinten lévő zöldterülethez képest.
Emelkedő ingatlanárak
A pályaudvar környéke mindig komoly ingatlanértéket jelent, de a sínek melletti területek már sokkal kevésbé, így a Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca középső része között is nagy az értékkülönbség. Az Otthon Centrum ingatlanközvetítő cég tapasztalatai szerint a Nyugatitől délre a VI. kerület egyre népszerűbb a lakásvásárlók körében, a használt lakások átlagára 20 milliótól 40 millióig terjed, de a kerület Nagykörúton kívüli része (ilyen a most beépítendő terület is) olcsóbb árfekvésű.
A Levegő Munkacsoport tanulmányában az áll, 10 százalékos növekedéssel számolva legalább 400 milliárd forinttal emelkedik a környező ingatlanok értéke, de egyes becslések ennél sokkal többet is ígérnek. Számos kutatás mutatta ki, hogy a parkok melletti ingatlanok értéke magasabb, mint az azoktól távolabbi, hasonló jellegű ingatlanoké, áll a tanulmányban.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint a beruházás nyomán az egész környék presztízse nőne, de a legnagyobb felértékelődés a jelenleg még rozsdaövezetre, majdan viszont zöldre néző emeleti lakásokban várható, becslése szerint azon ingatlanok értéke minimum 10 százalékot javul majd. Azonban hozzátette, a leromlott épületekben található, rossz adottságú lakások, az udvarra néző és a földszinti ingatlanok, illetve az üzlethelyiségek esetében a változás nem lesz szembetűnő. Soóki-Tóth szerint új lakások építésére a sűrű beépítés miatt csak kevés helyen lesz mód, leginkább a városrész Ligethez közelebb eső területén.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.