Itthon MTI 2016. március. 05. 05:29

Még folyik a nyomozás a Gyermekrák Alapítványnál

Hűtlen kezelés miatt indítottak nyomozás két éve a Balogh István vezette Gyermekrák Alapítvány ellen, az ismeretlen tettes ellen indított vizsgálat március 20-ig tart, de szükség szerint meghosszabbíthatják.

A nyomozást 2014 januárjában indította a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya – értesült a Magyar Idők. A lap szombati száma szerint jelenleg az alapítvány mentőautójának használatát vizsgálják. Az Index.hu ugyanis videóra vette, hogy Balogh budai házából a mentővel vitette magát az alapítvány székhelyéhez. Az alapítvány vezetője cáfolta, hogy magáncélra vette volna igénybe az adományokból vásárolt Mercedes-betegszállítót.

MTI / Koszticsák Szilárd

A portál felidézte, hogy korábban a Fővárosi Főügyészség közérdekvédelmi eljárása kiderítette, hogy az alapítványi pénzek felhasználásáról a kuratórium helyett Balogh döntött.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.