Itthon hvg.hu 2016. március. 03. 09:30

Új szervezet lép a Klik helyébe júliustól

"Július 1-től valószínűleg megszűnik a centralizált irányítás, és egy olyan szervezetet hoznak létre, amely szolgáltatóként működik az iskolák felé" – nyilatkozta Palkovics László a Figyelőnek.

Az oktatásért felelős államtitkár elmondása szerint július 1-től egy másik szervezet létrehozására tesz javaslatot, amelynek más lesz a finanszírozása és a költségvetése is. Palkovics László a túlcentralizálást elvi hibának tartja, amit módosítani kell, de az egyelőre még nem dőlt el, hogy megyei irányítás váltja-e a jelenlegi rendszert.

"Több fajta opció létezik a fenntartói munkacsoportban, ezeket dolgozzuk ki. A megyei szint logikus lenne, mivel akkor az a közigazgatási rendszerhez illeszkedne. Viszont meg kell nézni magát a munkafolyamatot, hogy milyen rendszer kiépítését igényli. Valószínűleg szét kell választani a szakmai irányítást és a gazdálkodás kezelését. Azt gondolom, a megye túlságosan távol lenne egy kis falutól. De ez a kérdés még nem eldöntött" – mondta a Figyelőnek az államtitkár.

Azt kizártnak tartja, hogy az önkormányzatok visszakapják a jogosítványaikat, ugyanis véleménye szerint "a 2012 előtti rendszer megbukott". Az igazgatók viszont "mindenképpen kapnak jogosítványokat", de ezt nem részletezte.

Jenei Zoltánnal kapcsolatban, aki miniszteri biztosként segíti az intézményfenntartó gazdálkodási és szervezeti problémáinak megoldását, elmondta, hogy nem hagyja ott a Pécsi Tudományegyetem kancellári posztját, párhuzamosan látja el a két feladatot.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.