Kobza Miklós tavaly nyárig Orbán Viktor közvetlen környezetében dolgozott, rendszeresen ő fotózta a miniszterelnököt ,és ő felelt a Facebook-oldalán megjelenő fényképes tartalmakért is. Elődje szerdán távozott az MTVA-tól, Kobza egyik feladata a sajtó és a köztévé közti rossz viszony feloldása lehet.
Kobza Miklós 2004 óta Orbán Viktor közvetlen környezetében dolgozott, korábban a hvg.hu is beszámolt róla, hogy tagja volt a miniszterelnök szövegírói csapatának is, melyet Habony Árpád vezetett. Később ő kísérte Orbán Viktort a nyilvános eseményeken, az által készített fotókat a Magyar Távirati Iroda is rendszeresen átvette. Kobza feladata volt Orbán Facebook-oldalának kezelése is, emellett tavaly júniusig a Miniszterelnökség munkatársa is volt.
A sajtófőnöki pozícióról szerdán köszönt el közös megegyezéssel Nagy Csilla, akinek tavaly november óta nem sikerült normalizálnia a köztévé és a sajtó között viszonyt. A Népszabadság értesülései szerint hétfőn Kobza már munkába áll. A lap úgy értesült, hogy a teljes MTVA kommunikációt átszervezik, csütörtökön nevezték ki a Moltól átigazoló Grexa Liliánát, aki a műsorokért felelős kommunikációs igazgató lett.