Itthon hvg.hu 2016. február. 11. 15:47

Orbán zárt ülésen gyanúsítgatta a pedagógusokat

Orbán Viktor állítólag azt mondta a Fidesz zártkörű frakcióülésén, hogy nem életszerű az, hogy a hermanos Pilz Olivér csak úgy elkezd tiltakozni, szerinte valakik állnak a tüntetések mögött. Viszont a Klik átalakul, ezt is világossá tette.

Orbán Viktor a lillafüredi fideszes frakcióülésen a Népszabadság szerint külső erőket sejt a tanárlázadás mögött, legalábbis a cikk alapján konspirációs elmélettel próbálta nyugtatni a sajátjait, hogy nehogy magukat érezzék hibásnak az országossá dagadó pedagógustiltakozás miatt. A kormányfő a zárt ülésen a szájára vette a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnökét, Pilz Olivért, a Népszabadság szerint azt mondta róla, hogy:

„Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen, és elkezd levelet írni, tiltakozni.”

Frissítés: Pilz Olivér reagált a nol.hu-nak Orbán szövegére. Azt mondta: "Mögöttem csak egyvalami áll: a tábla az iskolában".

Orbán a lap szerint arra alapozza a külső erők gerjesztette tiltakozásról szóló elméletét, hogy nem volt olyan konkrét ok, ami kiválthatta volna például a szombatra tervezett demonstrációt, a kormány nem követett el konkrét, aktuális hibát, ami akkora feszültséget gerjeszthetett volna, mint például a felvételi keretszámok bejelentése 2012 decemberében. Orbán a Népszabadság forrásai szerint azt bizonygatta, hogy a kormány nem ijedt meg, és az új közoktatási államtitkár Palkovics László képes lesz a tiltakozások kezelésére.

A fotó egy korábbi frakcióülés alkalmával készült
MTI / Beliczay László

Ez nem biztos, hogy egyszerű lesz, mivel az előző oktatási államtitkár Czunyiné Bertalan Judit leváltását követően a kormány által életre hívott köznevelési kerekasztal nevű fórumról éppen most lépett ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az elnöke, Mendrey László, aki szerint a kerekasztal összetétele nem alkalmas arra, hogy valódi változásokat érjen el, és a régóta forrongó elégedetlenség többet akar, mint a jelenlegi rendszer módosítgatását. Szombaton pedig pedagógustüntetéssel folytatódik a tiltakozás, amelyre csütörtök délutánig már 37 szervezet jelentkezett be.

A lap szerint azért Orbán számol azzal is, hogy tiltakozási hullám indulhat az egészségügyben, vagy más ágazatokban is, ehhez egyébként nem kell jóstehetség, mivel a szakorvosok nyíltan beszélnek arról, hogy a kormány átverte őket, így van jogalapjuk a sztrájkra.

Orbán azt ígérte a frakciótagoknak, hogy a Klik „úgy átalakul, hogy rá sem lehet majd ismerni" – írja a Népszabadság saját forrására hivatkozva, aki azt is elmondta, hogy az ülésen részt vevő képviselők szerint is borzasztó a kormány oktatásügyi találmányának számító központ.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.