Itthon hvg.hu 2016. február. 06. 13:31

„Bútorcsere a kuplerájban”: reagált az ellenzék Czunyiné távozására

Az MSZP szerint Czunyiné Bertalan Judit távozása az államtitkári posztról nem elég, Balog Zoltán miniszternek is le kell mondania az oktatás helyzete miatt. A Jobbiknál is úgy vélik, hogy csak lehet változás, ha a személycserét szakmai változtatások kísérik. A Demokratikus Koalíció szerint megvan ugyan az első vezéráldozat, de csak „bútorcsere” történt a „kuplerájban”.

A Jobbik szerint szükséges lépés volt a közoktatásért felelős államtitkár menesztése, de Czunyiné Bertalan Judit távozása nem oldja meg a problémákat, ha a személycserét nem kísérik szakmai változtatások is. Dúró Dóra frakcióvezető-helyettes közleményében azt írja: a szakminisztérium 2013-ban még azzal érvelt az államtitkárság szétválasztása mellett, hogy a köznevelés irányításának feladata egész embert kíván. "Úgy látszik, mára nem tartják ilyen fontosnak ezt a területet, hiszen ismét a felsőoktatással közös vezetés alá helyezik" – fogalmazott.

A jobbikos képviselő úgy véli: az "Orbán-kormány oktatáspolitikájának bukása tetten érhető a tanárok és a diákok túlterheltségében, a Klik működésképtelenségében, a tankönyvpiac korábbi értékeinek tönkretételében, a társadalmi különbségek növekedésében".  Gyakorlatilag nincs olyan területe a köznevelésnek, amelyben sikeresnek lenne nevezhető az elmúlt öt év, a Jobbik ezért "valódi nemzeti konzultációt" indít az oktatásról is – tette hozzá.

DK: "Bútorcsere a kuplerájban"

A Demokratikus Koalíció szerint az "Orbán-kormány oktatáspolitikájának egyértelmű bukása elhozta az első vezéráldozatot is", Czunyiné Bertalan Judit távozása a köznevelésért felelős államtitkári posztról ugyanakkor csak "bútorcsere a kuplerájban".

Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke úgy véli: "mindenki tudja, hogy a közoktatás tönkretételéért nem egy államtitkár a hibás", hanem "az a miniszterelnök, aki mindig mindent jobban tud mindenkinél, és képes a legkárosabb döntéseket is végigvinni a teljes szakma tiltakozása ellenére is". Szerinte az Orbán-kormány elárulta a fiatalokat az oktatás tönkretételével, "ezért pedig nem holmi államtitkárok, hanem Orbán Viktor a felelős".

MSZP: Balognak kell távozni

Czunyiné Bertalan Judit távozása törvényszerű, de a mai helyzet kialakulásáért az öt éve a minisztériumot vezető Balog Zoltáné a felelősség, neki kell távoznia – olvasható Tóbiás József MSZP-elnök közleményében.

Amíg Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, az oktatásban semmi nincs megoldva. A helyzet rendezésének igazi gátja ma Balog Zoltán, a pedagógusok, szülők és diákok az ő keze munkája ellen tiltakoznak, és Balog Zoltán az, aki körömszakadtáig ragaszkodik bukott kísérletéhez, a KLIK-hez, az egész működésképtelen és torz rendszerhez – fogalmazott.

Liberálisok: Czunyiné távozása nem old meg semmit

Czunyiné Bertalan Judit csupán megörökölte Balog Zoltán működésképtelen torzszülött rendszerét, rendszerszintű átalakítást nem tehetett, ezért az ő távozása nem old meg semmit. A jelenlegi helyzet megoldásának első lépése kizárólag Balog Zoltán távozása lehet. A döntés Orbán Viktor miniszterelnök kezében van: Balog Zoltánnak kell mennie – reagáltak a Magyar Liberális Párttól.

Együtt: Palkovics is megbukik, ha a Hoffmann-Czunyiné-vonalat folytatja

Az Együtt felszólította a Fidesz-kormányt, hogy "ne alibi fórumokat és kamu kerekasztalokat szervezzen", hanem kezdje el kialakítani a nemzeti konszenzuson alapuló új közoktatási rendszer alapjait.

Szabó Szabolcs, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője, a parlament kulturális bizottságának tagja szerint nem elég az államtitkárt lecserélni, szerkezeti változások is kellenek, különben "Palkovics László is csak a Hoffmann-Czunyiné-vonalat folytatja, ő is meg fog bukni".

Szabó Szabolcs ezzel kapcsolatban nem optimista, mert szerinte "Palkovics László a felsőoktatásban az erővel kikényszerített átalakítások élharcosának bizonyult". "Leépítette az intézmény autonómiát, a kancellárokon és a konzisztóriumokon keresztül kézi vezérlésre állította át a felsőoktatást, felelőtlen módon túlerőltette a számára oly kedves duális képzés elhibázott magyar változatát, a számára teljesen idegen társadalomtudományi és bölcsész szakokra teherként tekintett" – fogalmazott. 

PM: Orbán és KLIK-je a hibás

A Fidesz oktatáspolitikája a jövő nemzedékek, a gyerekek jövőjét veszélyezteti. Most beáldozták az államtitkárt, de a valódi felelős Balog Zoltán miniszter, és még inkább maga Orbán Viktor. Nekik kellene ma lemondaniuk. A Párbeszéd Magyarországért követeli a KLIK megszüntetését és a tanszabadság helyreállítását – írta közleményében Erőss Gábor,a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja.

A PM követeli a 18 éves korig tartó tankötelezettség helyreállítását, a gimnáziumok visszafejlesztése és a tandíjas felsőoktatás helyett pedig engedjenek továbbtanulni minden fiatalt. Magyarország vagy tudástársadalom lesz, vagy nem lesz – fogalmazott.

LMP: Czunyiné leváltása édeskevés

Az LMP szerint az elmúlt években a Fidesz-KDNP az összeomlás szélére kormányozta az oktatási rendszert. Elvett évi 200 milliárd forintot az iskolarendszer működtetéséből, szélsőségesen centralizálta a fenntartást, megszüntette a szereplők beleszólását az oktatásba. A pedagógusok és diákok terheit jelentősen megnövelte, taníthatatlanná tette az alaptantervet és pocsék minőségű tankönyveket kényszerített mindenkire. Mindennek következményeként a diákok teljesítménye az összes nemzetközi összehasonlításban csúszik lefelé. A szülők és pedagógusok teljesen jogosan csaptak az elmúlt hetekben az asztalra, hogy ebből most már elég volt – vélik a pártnál.

Czunyiné Bertalan Judit leváltásával csak a rendszer egyik működtetője távozik. Ha valami alapjaiban elhibázott, akkor édeskevés a végrehajtásért felelős államtitkárt lecserélni. Az oktatási rendszer lezüllesztése Orbán Viktor lázálmát szolgálja a "munka alapú" társadalom kiépítéséről. 

Az LMP követeli, hogy a kormány a látszatintézkedések helyett foglalkozzon azzal, hogy a korábban harmadával csökkentett oktatási kasszát visszapótolja, és nemcsak korrigálja, hanem alapjaiban átgondolja az oktatás összes szereplőjével közösen a magyar közoktatást.

Hirdetés