Itthon hvg.hu 2016. február. 01. 00:42

Csak 500 ezer forintos takarékbetétje maradt Rogánnak

Több mint 1 millió forintos miniszteri fizetés jött hozzá képviselői díjához, de Rogán Antalnak már csak 507 ezer forint megtakarítása van. Igaz, pár millió forintot sikerült törlesztenie. A II. kerületi luxuslakása viszont nem tágult tovább.

Idén Rogán Antalnak már nemcsak fideszes képviselőként, de egyben a kormányt tagjaként kellett nyilatkoznia vagyonáról – hátha kabinetfőnökként kevesebbszer kell majd korrigálnia, mint 2014-ben, mikor folyton belezavarodott saját Pasa parki lakásának négyzetmétereibe. Többszöri nekifutásra abban az évben viszont olyan jól sikerült végül csak összeszedni az ingatlan táguló méreteit, hogy a tavalyiba valószínűleg csak átmásolnia kellett, és úgy tűnik, idén sem nőtt tovább a lakás. Éjfélkor kikerült vagyonnyilatkozat szerint ugyanis továbbra is egy II. kerületi, 185 négyzetméteres lakás és kb. 40 négyzetméter teremgarázs/tároló tulajdonosa.

Változatlanul megvan öröklés útján szerzett balatonlellei villája és szülőfalujában, Szakonyfaluban örökölt ingatlanai. Ezek ugyanazok az erdő, szántó, illetve rét besorolású teleknek tűnnek, sem a méretek, sem a tulajdoni hányadok nem változtak.

Rogán Antal
kormany.hu

A gépkocsiparkban sincs változás: Rogán továbbra is egy Audi A3 tartós bérletét vallotta be, más járműve nincsen.

A nagy értékű ingóságok sorában továbbá ugyanazt a két festményt jelölte meg.

A takarékbetétben tartott forintja viszont megcsappantak: tavaly még nagyjából 3,5 millió forintja helyett most már mindössze 507 000 forint megtakarítása van.

A tartozásai viszont csökkentek: tavaly még kerek 30 millió forinttal tartozott pénzintézeteknek, míg 16,8 millióval magánszemélyeknek, ehhez képest idén már csak 27 millió forint hitel/kölcsön terheli, és már csak 15,2 millióval lóg magánszemélyeknek.

Képviselői javadalmazásán túl most már be kellett vallania miniszteri fizetését, ami 1 101 900 forint havonta.

A juttatások rovatban ugyanazt a telefont, Ipadet és telefonkártyát tüntette fel, de most már nem tüntette fel a tavalyi kocsihasználatot, zárójelben „Fidesz-frakció” megjegyzéssel – vélhetően most már miniszterként jár neki autó.

Családi – együttélő – rokonságban sincs változás: Cecíliával és két közös gyerekükkel élnek, utóbbiak nevéhez viszont már nem biggyesztette oda zárójelben, hogy „önálló vagyonnal és jövedelemmel nem rendelkeznek”.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.