Tinilányok raboltak ki egy lányt egy pesti pláza tetőteraszán
Három fiatalkorú lány támadott meg egy 15 éves lányt egy VI. kerületi bevásárlóközpont teraszán, a tabletjét akarták megszerezni, eközben rugdosták, tépték a haját, megverték. A kerületi ügyészség fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
Az I. és XII. Kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett rablás büntettének kísérlete miatt emelt vádat három fiatalkorúval szemben, akik a vád szerint pár hónappal ezelőtt egy VI. kerületi bevásárlóközpont tetőteraszán próbáltak meg kirabolni egy tizenöt éves lányt.
A vádirat szerint a tizenhat és tizenöt éves fiatalkorú lányok még tavaly október 13-án az esti órákban a bevásárlóközpont tetőteraszán követni kezdték a tizenöt éves sértettet azért, hogy az értékeit megszerezzék.
A tetőterasz játszótérhez vezető lejárójánál a vádlottak rátámadtak a sértettre, falhoz szorították, és megpróbálták erőszakkal kivenni a kezéből a tabletjét. A sértett azonban azt erősen magához szorította, és a vádlottak határozott felszólítása ellenére sem adta át. Ekkor a vád szerint mindhárom vádlott rátámadt a lányra, ennek során a haját tépték, testszertre ütlegelték és rugdosták. Egyikük megpróbálta a sértett száját is befogni, miután azonban a lány továbbra is hangosan kiabált, a vádlottak végül elmenekültek a helyszínről.
A három fiatalkorú elkövetőt a kerületi ügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérletével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint – öt évig terjedő szabadságvesztés.
A vádlottakkal szemben a kerületi ügyészség fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádiratban.