Itthon Juhász Gábor 2016. január. 17. 10:09

Politikusi mondatok a sorkatonaságról tíz évvel korábbról

Egymásra licitálva tekintették a maguk érdemének a pártok a sorkatonaság eltörlését. A politikusok parlamenti felszólalásaiból szemezgettünk.

Vadai Ágnes, 2004. (MSZP): „A lakosság több mint 80 százaléka egyetért a sorkatonaság eltörlésével.”

Kosztolányi Dénes, 2004 (Fidesz): „A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is híve, sőt valójában kezdeményezője a sorkatonaság megszüntetésének, a kormánypártok erőlködése kampányjellegű, burkoltan hatalomerősítő és meglehetősen őszintétlen.”

Nyitray András, 2004 (Fidesz): „Kétszázhanyadszorra jelentjük ki, hogy egyetértünk a sorkatonaság békeidőben való megszüntetésével, és az ehhez szükséges segítséget továbbra is megadjuk.”

Juhász Ferenc, 2004 (MSZP): „Önök azt javasolták, hogy hagyjunk meg egy polcot, amire az van írva, hogy sorkatonaság, csak azt most ne töltsük föl. Mi meg azt javasoltuk, hogy azt a polcot vegyük le.”

Pokorni Zoltán, 2004 (Fidesz):  „Az elmúlt hét, joggal azt mondhatjuk, fontos, és talán majd az idő eldönti, lehet, hogy történelmi jelentőségű eseménye volt a több mint 130 éves sorkatonaság megszűnése.”

Török Zsolt, 2004 (MSZP): „Manapság olyan dakotákat látok, akik az egyik héten azt mondják, hogy nem kell sorkatonaság, a másik héten azt mondják, hogy kell sorkatonaság”.

Gyurcsány Ferenc, 2005 (MSZP): „Büszkeséggel tekintek a tetteinkre: a sorkatonaság megszüntetésére”.

Vadai Ágnes, 2006 (MSZP): „Míg 2004-ben 2905 sorkatona volt, 2005-ben már egyáltalán nem volt sorkatona, szintén köszönhetően az Országgyűlésnek, némi ráhatással azért ellenzéki képviselőtársaink is támogatták a sorkatonaság általunk javasolt eltörlését.”

Nógrádi László, 2007 (KDNP): „A sorkatonaság megszűnésével a sok televízió- és internetnézéssel hogy romlik a fiatalok és a gyerekek egészségügyi állapota.”

Básthy Tamás, 2010 (KNDP): „2004-ben tulajdonképpen a sorkatonaság megszüntetését úgy hajtotta végre az akkori kormányzat, hogy a tartalékokról gyakorlatilag egyáltalában nem gondoskodott”.

Dorosz Dávid, 2011 (LMP): „A Lehet Más a Politika sem most, sem a jövőben nem fogja támogatni a békeidőben való hadkötelezettség visszaállítását.”

Tóth Gábor, 2011 (Fidesz): „Az előterjesztés nem jelenti a sorkatonaság visszaállítását, a hadkötelezettség kizárólag rendkívüli állapotban vagy megelőző védelmi helyzetben léphet életbe az Országgyűlés döntése alapján.”

Kulcsár Gergely, 2015 (Jobbik). „Meg kellene fontolni a Jobbik javaslatait. Gondolok itt az önkéntes katonai szolgálatra, ami nem sorkatonaság, mielőtt még bárki azt vizionálná, hogy a Jobbik a sorkatonaságot akarja visszaállítani. Vonzóvá kell tenni a katonai pályát, illetve egyéb kedvezményekkel motiválni a fiatal férfiakat, hogy jelentkezzenek erre a szolgálatra”.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.