2016. január. 16. 11:29 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 16. 11:29 Itthon

MSZP: a kormány leépíti a főváros tömegközlekedését

Szétveri a Főváros tömegközlekedését a Fidesz az MSZP szerint, akik azt is állítják, járatritkítások lehetnek és pótlóbuszok járhatnak 2017-ben az úszó-világbajnokság helyszínére. Szerintük többek között emiatt is kell a Fidesznek mennie.

"Hogyan akar a Fidesz szétvert fővárosi közlekedéssel világversenyt rendezni?" - ezzel a címmel küldött közleményt az MTI-nek az MSZP országos központja. A szocialisták szerint Budapesten járatritkítások lehetnek és pótlóbuszok járhatnak 2017-ben az úszó-világbajnokság helyszínére, s úgy látják, mindez a "Fidesz vezetőinek a teljesítménye."

Pedig Budapest közlekedése az MSZP szerint nemzetstratégiai kérdés, hsizen "minden tíz forintból négyet a fővárosban termelnek meg az itt élő, itt dolgozó emberek. Amit ők létrehoznak, abból orvosi rendelő és bicikliút lesz Kecskeméten és Debrecenben is. Ez a normális, ettől vagyunk egy nemzet: mindenki mindenkiért."

A szocialásták úgy látják., a kormány ehhez képest leépíti a fővárosi tömegközlekedést. A fővárosi Fidesz vezetői, Kocsis Máté és a kerületi fideszes polgármesterek szerintük elárulták a budapestieket. "Bejelentették, hogy az állam átveszi az agglomeráció közlekedését a MÁV és a Volán közreműködésével. Ebből könnyen adódhat, hogy a most a Volán által működtetett budapesti buszok nem járnak majd, azaz járatritkítás jön. Közben a 2017-es úszó-világbajnokságra nem készül el a 3-as metró felújítása, helyette pótlóbuszok járnak majd. Mindezt lassan 6 évnyi fideszes város- és államvezetés után."

Hogyan merik ezek az emberek állítani, hogy képesek lennének megszervezni egy olimpiát, amikor az úszó-világbajnokságra is így készülnek? -teszi fel a kérdést a párt közleménye, amely szerint Magyarország és Budapest sikerre tudná vinni ezeket a világversenyeket, de láthatóan a kormány és a főváros vezetése nem képes erre, sőt. Az MSZP úgy látja, ezt a teljesítményt nem érdemes megmutatni a világnak. Szerintük többek között ezért is kell a Fidesznek mennie.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.