Itthon hvg.hu 2016. január. 11. 11:17

Egyetemi kancellár akar lenni Selmeczi Gabriella

Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő is pályázott a szegedi egyetem kancellári posztjára. Rajta kívül még tizenhatan jelentkeztek – írja a Délmagyarország. A nyertest februárban nevezhetik ki három évre, ha eredményes lesz az eljárás. A lap kereste a pályázókat, de egyelőre senki sem reagált közülük.

Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem korábbi kancellárja tavaly szeptemberben mondott le, miután egy Facebook-bejegyzés miatt sokan kritizálták. Egy olyan fotót osztott meg, amelyen tucatnyi meztelen nő ült egy csónakban, fölöttük pedig lengyelül az állt, hogy "végre normális bevándorlók".

Devecz november 28-áig töltötte lemondási idejét, azóta Dömötör Máté látta el a feladatait.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a kancellári posztra, amelyre december 31-éig lehetett pályázni. A tárca tájékoztatása szerint 17-en jelentkeztek, de neveket nem közöltek. A lap úgy tudja, hogy pályázott Dlusztus Imre volt újságíró, a mórahalmi Mini Hungary Park vezetője, Dömötör Máté, az igazgatásszervezési és szolgáltatási központ főigazgatója, és Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő is.

A lap kereste a pályázókat, de egyikük sem reagált.

A jelentkezőket szakértő bizottság hallgatja meg, miután a miniszterelnök dönt az ügyben. Ha az eljárás eredményes lesz, a nyertest várhatóan február 15-én nevezi ki három évre, 2019. február 14-ig Orbán Viktor.

2014 őszén, az első kancellári pályázat meghirdetésekor is 17-en pályáztak a posztra. Akkor az első kör érvénytelenül zárult, a Szegedi Tudományegyetem azon 8 felsőoktatási intézmény közé tartozott, ahol nem kezdhette meg munkáját november 15-étől a kancellár.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.