Az önkormányzatok szívták meg a BM-nél elrontott utalásokat
Összevissza küldözgette a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya az ország településinek a rendkívüli támogatások címén kiutalt összegeket. A pénzt most az önkormányzatoknak kell visszautalniuk. Az Index információi szerint legalább 800 önkormányzat kapott téves utalást karácsony előtt a Belügyminisztériumtól.
A települési önkormányzatok a költségvetési törvény alapján kivételes esetekben kérhetnek rendkívüli támogatást működőképességük megőrzéséhez vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztető helyzet elhárításához.
Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak szánt összeg tavaly 12 milliárd forint volt. Pintér Sándor belügy-, és Varga Mihály pénzügyminiszter idén jóval kevesebbet, körülbelül 8 milliárdot osztott szét a beérkezett kérések elbírálása után – írja az Index.
Az idei néhány százezer és 200 millió forint közötti támogatásokat Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya küldte szét december közepén.
Az utalások azonban rejtélyes módon felcserélődtek az önkormányzati számlák között, és előfordult, hogy kis települések jutottak egészen nagy állami pénzhez. Volt, amikor több tízmillióval nagyobb támogatás érkezett, mint amit kért a település, sőt, olyan önkormányzathoz érkezett milliós utalás, amely nem is pályázott – tudta meg a lap.
A BM hétfőn körlevélben jelezte az összes érintett önkormányzatoknak, hogy „téves kiutalás” történt, ezért kérik a pénz soron kívüli visszaküldését.
Az Index kérdésére a Belügyminisztérium elismerte, hogy baj volt az utalásokkal. A tárca sajtóosztálya szerint a 2015. december 23-án az adatbázis adminisztrációs hibája okozta a tévedést. A BM azt ígérte: még idén a számlájukra kerül a pénz azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek a megállapítottnál kevesebb támogatást utaltak.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel