A közoktatásban dolgozók nagy része végül hétfő reggel megkapta novemberi bérét. Hogy mi miatt csúszott a kifizetés, még mindig nem világos.
Ha jelentős késéssel is, de úgy tűnik, megkapta a fizetését a közszférában dolgozók nagy része. Ma reggel a hvg.hu-nak több pedagógus is jelezte, hogy megérkezett a számlájukra a fizetés, de magyarázatot arra továbbra sem kaptak, hogy miért volt ennyire bizonytalan a kifizetésük.
Cikkünk megjelenése után azonban egy pécsi tantestület jelezte, nekik ma sem utalták a novemberi bért.
Múlt héten derült ki, hogy a közoktatásban dolgozók december 3-a helyett később kapják meg a novemberi fizetésüket. A csúszást az utolsó pillanatban közölték velük, mint ahogy 900 ezer közalkalmazottal is ezt történt.
Lázár János múlt csütörtökön a Kormányinfón azt mondta, hogy technikai probléma miatt történt a fizetések csúszása, mert a Magyar Államkincsár nem tudott időben átállni az új, úgynevezett KIRA rendszerre. Majd az Államkincstár közölte, hogy nem miattuk késnek a kifizetések. Így még mindig nem tudni, hogy ki a felelőse a csúszásnak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mindenesetre a felelőst keresni. Vasárnapi közleményükben azt írták, követelik a kialakult helyzetért felelősök megnevezését, és elszámoltatását! "Követeljük, hogy a Parlament – a lehető leghamarabb – alkosson olyan jogszabályi környezetet, mely lehetővé teszi hazánk közoktatásának biztonságos, és eredményes működését! Követeljük a – demokratikus minimumnak számító – jogbiztonság feltételeinek biztosítását!"
Ha Ön mégsem kapta meg a fizetését, akkor írjon az ugyelet@hvg.hu címre.