Itthon hvg.hu 2015. november. 25. 15:29

Sikamlós üzeneteket váltott diáklányaival egy testnevelő tanár

Félreérthető chatbeszélgetéseket folytatott diáklányokkal egy Veszprém megyei iskola tesitanára, akit az igazgató elküldött, ám a Klik visszahelyezte az állásába. Feljelentés nem született az ügyben.

Botrányos iskolai esetről számol be az Index. Egy Veszprém megyei település szakközépiskolájából távozott egy tanár, mert olyan Facebook-üzenetek kinyomtatott változatai jutottak az iskolaigazgató kezébe, amiben a tanár szexuális tartalmú üzeneteket váltott diáklányokkal.

A tanár a lap szerint például egyszer azt írta egy lánynak: "nem láttam ma az ikreket". A chatpartnere először nem értette, hogy itt a melleiről van szó, majd rájött és így válaszolt: "nem is azért vannak, hogy te lássad".

Ennél is durvább üzenetet írt a tanár a Facebook-messengeren: "meg kell tanulni lenyelni". Bár a szövegkörnyezet nézve a mondat utalhatott orvosságra is (a lány betegség miatt nem volt iskolában), de a csetelések stílusa alapján úgy tűnik, a tanár szándékosan fogalmazott kétértelműen.

Az igazgató az üzeneteket látva azt mondta: feljelenti a tanárt, ha nem távozik önként, így a férfi távozott, de csak néhány napra, mivel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megyei tankerületi igazgatója úgy döntött: a tanárnak maradnia kell, a feljelentés pedig elmaradt. (A tankerületi igazgató egy utcában lakik a tanárral, jó ismerősök.)

A lap azt is írja, hogy a tanár visszatérése után a diákok megkérdezték, miért nem ment el, erre pedig azt válaszolta, hogy a felelősségre vonásakor az iskola vezetősége súlyos jogi hibákat követett el.

A tankerületi vezető, Szauer István az Indexnek azt mondta: semmilyen belső vizsgálat vagy fegyelmi eljárás nem indult, "nincs miről beszélni, nincs ügy". Szerinte nem igaz, hogy az iskola igazgatója kirúgta volna a tanárt, ehhez ugyanis nem is lenne joga, mivel nem ő gyakorolta a munkáltatói jogot.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.