Itthon hvg.hu 2015. november. 18. 21:12

Ő a terrorizmust támogató férfi, akit Magyarországon kaptak el

Két szélsőséges nézeteket valló férfit tartóztattak fel a magyar hatóságok a magyar-román határon. Mindketten ültek már börtönben, egyikőjük az Angliában ismert Abu Izzadeen, aki terrorizmus támogatása miatt volt börtönben.

Trevor B. egy angliában ismert iszlamista szónok, aki többször keveredett már összetűzésekbe a hatóságokkal. Egy utcai jelenetet is rögzítettek 2009-es szabadulását követően, ahol az Iszlám Állam kéztartásával pózol az angol rendőrök mellett, akik egy iszlám rendezvénynél járőröztek. A reakciója szerint mókásnak találhatta az esetet, majd utána szinte önmagából kikelve üvöltözött a rendőrökkel, hogy őt és a szunnita hívőket terroristának tekintik, míg Bassár el-Asszad szír elnök halomra lövi a szunnitákat, illetve az országa keresztesháborút folytat a muszlimokkal szemben - az európai vezetők többször kijelentették, hogy csak Bassár el-Asszad rezsim nélkül tudják elképzelni a szíriai rendezést.

Izzadeen egy jamaicai keresztény család gyermeke volt. Később tért át az iszlámra, majd az Al Ghurabaa szervezet vezető alakja lett, a szervezetet 2006-ban betiltották, ugyanis a hatóságok terrorizmus támogatójaként azonosították. Személye azzal vált ismertté, hogy a 2005-ös londoni robbantások alkalmával azon kevesek közé tartozott, akik nem utasították el a terrorcselekményeket, valamint a brit és az amerikai kormányt vádolta terrorizmussal az iraki háború miatt. K. Simon Jonathan, a másik letartóztatott személye nem közismert, ő Izzadeen támogatói körébe tartozhatott, őt is elítélték korábban terrorizmus támogatása miatt. Mindketten 2009-ben szabadultak és hatósági engedély nélkül nem hagyhatták volna el az országot, a magyar hatóságok kelet felé tartó útjuk során állították meg őket.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?