Professzionális kampányt épített fel Orbán Viktor stábja a menekültekkel szembeni félelmekre alapozva, amely félelmeket először meg kellett teremteni, mivel bevándorlókról korábban keveset beszélt a média. Két MTA-kutató, Bernáth Gábor és Messing Vera a kezdeteket vizsgálta meg a migránsokról szóló sajtóhírek alapos áttekintésével. Részletekig kidolgozott manipuláció sejlik fel a migránsveszély felmutatásával, felnagyításával, amelynek a végén nem marad el az önigazolás.
hvg.hu: A szemünk előtt döntöget csúcsokat az évszázad eddigi legnagyobb, Európát érintő migrációs hulláma, de mintha a kutatók lemaradnának róla.
Messing Vera: Vannak kutatások, de ezek a Magyarországon élő bevándorlókról szólnak. Az ő számuk elég csekély, a mostani menekültkérdés pedig teljesen más dolog, és még nagyon új. Azt tudni kell, hogy a tudományos kutatások átfutása hosszú. Nem úgy van, hogy előjön egy ügy, gyorsan lecsapunk rá, másnap írunk róla, mint a sajtó. Annak, hogy valami rendesen meg legyen kutatva és módszertanilag elfogadható legyen, hosszabb átfutása van, és pénzigényes. Ráadásul manapság a társadalomtudomány nem arról híres, hogy kutatásokra könnyű leakasztani pénzt, ha valami új jelenség bukkan fel.
Bernáth Gábor: Igen, a tudomány elég lassan reagál, de tudok olyan interjús kutatásról, ami nemrég indult az önkéntességről. Mi alapvetően roma médiaképpel kapcsolatos kutatásokat csinálunk, most is erre van egy kutatási keretünk. Szerencsére Vera nagy erővel nyomta, hogy ebbe a menekülteket-menekülőket is be tudjuk venni, de igazából ez egy véletlen egybeesés.
hvg.hu: Az is véletlen lenne, hogy mindig vannak bizonyos csoportok, akiket kampányszerűen megkülönböztetnek, és valahogyan kirekesztenek?
M. V.: Most láttam az első adatokat a roma médiakép alakulásáról, elég vicces. A romák kriminalizációja a médiában 2003-tól 2011-ig egyre tipikusabbá vált, de most erősen visszaesett, és a migránsok kriminalizációja vette át a helyét. Szóval úgy érezzük, hogy van egy sztenderd szintje a kriminalizációnak, ami ugye a kirekesztés egyik formája. Azt nem mondom, hogy a romák helyébe léptek a menekültek, de az ő kriminalizációjuk egy kicsit levette a terhet a romák válláról. Persze, ez csak egy elsődleges megérzés, még nincs rendesen megkutatva.
Bernáth Gábor, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, a Roma Sajtóközpont alapítója, 2003-ig igazgatója. Messing Vera, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa, a CEU Center for Policy Studies vendégkutatója. Közösen jegyeznek több tanulmányt is a magyarországi romák médiaképéről – ezzel azt sugallva, hogy óriási a baj.
B. G.: Ilyen kampányt, amit a kormány megszervezett menekültügyben, véletlenül nem lehetett volna csinálni. Nagyon sok jele van a tudatosságnak, a szóhasználattól kezdve a képi elemek bedolgozásáig. A szóhasználat alatt értve azt, hogy hogyan keresztelték el először a menekültet migránsnak, később illegális bevándorlónak, láthatjuk, hogyan lett egyre stigmatizálóbb, egyre negatívabb a megnevezés. A képi ábrázoláshoz például kitalálták, hogy mindenki, aki érintkezik a menekültekkel, maszkot és kesztyűt hordjon.
M. V.: Annyira nem véletlen, hogy azokat a kifejezéseket, amiket általában a romákkal kapcsolatban használnak – például “megélhetési” – azokat most egyszerűen a menekültekre vonatkoztatva kezdték el használni. Sőt, a kormány vezető tagjai össze is kötötték a romákat és a migránsokat egészen hajmeresztő módon.
hvg.hu: A kampány szó a kutatásban sokszor visszatér. Milyen egyéb elemek bizonyítják, hogy a kormány tudatosan építette fel a menekültek stigmatizálását?
B. G.: A diskurzív és képi ábrázolások tudatos használata mellett a kormány gyorsan megrendelt egy közvélemény-kutatást januárban, ami őket igazolta. Erre aztán nagyon gyorsan ráhúzták a nemzeti konzultációt, Érdekes, hogy a kormányközeli média nagyon gyorsan megtalálta a téma szakértőit. A tudományos és jogi diskurzusra a kormány nem tudott ráülni, miután olyan kategóriákat használtak, amelyek sem jogi, sem tudományos szempontból nem értékelhetőek. Ezért gyorsan előhúztak olyan alternatív megszólalókat, mint például (a Fideszhez köthető – a szerk.) Alapjogokért Központ. Az állami médiában pedig a biztonságpolitikai szakértőket kezdték tolni (mint amilyen Nógrádi György vagy Georg Spöttle – a szerk.), pedig a kérdést nem csak biztonságpolitikai szemszögből lehetett volna vizsgálni, hanem számos, egyéb – például humanitárius – szempontból is.
M. V.: Azért is nevezhetjük kampánynak, ami történt, mert a menekültek és bevándorlók korábban egyáltalán nem jelentek meg a médiában, amit a médiamegjelenésükről szóló korábbi kutatásai a Magyar Helsinki Bizottságnak kiválóan igazolnak. Januárban, a Charlie Hebdo-merénylet utáni temetési meneten részt vett Orbán Viktor, majd mondott egy beszédet, ami szerintem kommunikációs szempontból sarokkő volt. Ezt követően kezdtük vizsgálni a menekültek és bevándorlók médiareprezentációját. Ekkor még szó sem volt menekülthullámról, csak egy diskurzus volt, amit a kormány és Orbán Viktor tett le az asztalra, és kapott fel a teljes magyar média.
B. G.: Nehéz is volt összehozni Orbánnak a Franciaországban élő harmadik generációs bevándorlókat a Magyarország határain kopogtató, akkor még főleg Koszovóból érkezőkkel.
hvg.hu: Mi volt az alapfeltevésük a kutatásukban és milyen választ kaptak rá?
B. G.: Már régóta volt egy olyan érzésünk, hogy a magyar média a politikától függ, a hatalom nyelvezetét használja. Bőven elég, ha az újságírók pontosan idézik azt, amit a politikusok mondanak, és akkor már a médiakép teljesen úgy fog változni, ahogy a politikusok akarják. Azt láttuk, hogy egy nagyon erős kampány épült fel, ezért ez egy alkalmas időszak volt arra, hogy megvizsgáljuk, hogy a politikai beszéd milyen formában kerül át a médiába. Végignéztük, hogy a kormányzattól független megszólalási terepek hogyan alakulnak. Az egyik ilyen a tudományos élet, de a média is felfogható független terepként, ha érvényesülnek bizonyos szakmai szempontok. Olyan országokban, ahol a politika nem befolyásolja ilyen mértékben az állam működését, a hivataloktól is elvárhatunk a politikától független működést. Azt is vizsgáltuk, hogy ellenzéki politikusok függetleníteni tudták-e magukat ettől a felállított keretrendszertől.
hvg.hu: Mintha a baloldali pártok nem helyezkedtek volna teljesen ellenzékbe. Jó példa az LMP, amit önök is kiemeltek.
B. G.: Az első három hétben teljes bénultságot érzékeltünk a média és minden független felszólaló részéről. A civilszervezetek, melyek a rendszerváltás óta aktívak a menekültügyben, mint például a Menedék Egyesület, nyilatkozatot fogalmaztak meg a tények helyrebillentésével, de ez nem ment át a média fősodrán. Pedig a valós tudás inkább náluk van, mint a hirtelen biztonságpolitikai szakértővé vált médiacelebeknél. Nagyon hamar simultak hozzá a kormányzati kommunikációhoz bizonyos szakmai szervezetek, például a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vagy a rendőrség. Azt is ki tudtuk mutatni, hogy egy napon belül hogyan változott egy bizonyos megszólaló – a TEK magas rangú vezetőjének – álláspontja: délelőtt egy konferencián azt nyilatkozta, hogy a bevándorlás nem köthető össze egyértelműen a terrorizmussal, majd délutánra már azzal jelentkezett, hogy ezek politikai kérdések, ebbe a TEK nem szólhat bele.
M. V.: Nekem az a nagyon érdekes, hogy a baloldali pártok hogyan és miért maradtak csöndben, miért vették át ezeket a kategóriákat. Önálló megszólalásai a baloldali pártoknak lényegében nem voltak. Egy egészséges politikai establishmenttel rendelkező országban az ellenvélemények a politikán belül jelennek meg. Magyarországon azon kívülről kell jönnie. Megnéztük a Charlie Hebdo-merénylet előtt és után egy hónappal a police.hu híreit, és azt láttuk, hogy a média kategóriahasználata onnan származik. A rendőrség a saját kategóriája szerint nevezi meg a menekülteket, nekik a magyar határon átlépő, vízum nélküli szíriai egy illegális határátlépő, még akkor is, ha menedékkérelmet ad be. Ezt a fogalomhasználatot pedig egy az egyben átveszi a kormány és a média is.
B. G.: Ettől a kategóriarendszertől, a jelentéseket önmagában hordozó kategóriáktól a nem kormányzati média sem tudta függetleníteni magát. Találtunk olyan példákat, hogy egy cikkben keverték az illegális határsértőt, a migránst és a menekültet, tehát óriási fogalmi káosz lett ebből az egészből, amivel a kormány járt jól. Volt a médiának egy szelete, ahol kicsit más szabályok érvényesültek, ez pedig a bulvármédia, érdekes módon. Ahogy formálódott a történet, a celebek megtalálták a menekülteket a János Pál pápa téren, és lejöttek énekelni, segíteni, mindenki valahogy hozzá akarta tenni a dologhoz a magáét. A bulvármédia önmozgása, a saját szabályrendszere ("ahova mennek a celebek, akkor oda megyünk mi is") segítségével felépült a segítő pozitív imázsa. Azt mi nagyon jól érzékeltük, amikor önkéntesekkel dolgoztunk hónapokon keresztül, hogy egy-egy ilyen hétvége után, amikor celebek jöttek a térre, megsokszorozódtak az élelmiszer-adományok, és megérkezett a Blikk vagy a StoryTV interjúzni. Ezek fontos fejlemények: vannak olyan körei a társadalomnak, melyeket nem sikerült teljesen befolyásolni.
hvg.hu.: A rendszerváltás óta bevett szokássá vált, hogy a politikai erők – politikai oldaltól függetlenül – bizonyos társadalmi csoportok kárára is hajlandók a népszerűségüket növelni. Most is ez a helyzet, de beszélhetünk a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos népszavazásról, amikor a szocialisták a 23 millió románnal riogattak.
M. V.: Azt akkor sajnos nem vizsgáltuk, pedig nagyon izgalmas lett volna. Az biztos, hogy bizonyos politikai szereplők tudatosan rájátszanak arra, hogy vannak egyes csoportok a társadalomban, akiket ellenszenv vesz körül és ebből politikai tőkét lehet kovácsolni. Ezt azért is merem kijelenteni, mert nemrég interjúztunk az egyik vidéki városban roma vezetőkkel, akik elmondták, hogy náluk kéthavonta van egy kis közvélemény-kutatás, amit a helyi Fidesz-vezetés csinál. Amint a helyi népszerűségük egy picit csökkenni kezd vagy a Jobbiké emelkedni, abban a pillanatban elkezdenek az önkormányzati sajtóban cigányozni.
B. G.: Vagy legalábbis azt mutatni, hogy az adott ügyben próbálnak tenni valamit, mennek előre. A politika megteremti a kereteket, hogy egy jelenségtől félj, aztán ráállítja az intézményrendszerét ennek a veszélynek a monitorozására. Ez a figyelem megteremti az ügy nagyságát: még több devianciát fognak találni, még több menekültekkel kapcsolatos ijesztő információ gyűlik össze, ami elvezet oda, hogy igazolódnak ezek a felülről keltett pánikok.
M. V.: Közben pedig mindez elfedi azt, hogy valójában nem működtetik azokat az intézményeket, amelyekre a jogosítványaikat kapták.
hvg.hu.: Folytatják még ezt a kutatást?
M. V.: Igen, ma jött egy levél, hogy kapunk egy kis támogatást a folytatásra, méghozzá összehasonlító módon. A menekültkrízis médiareprezentációjának már nem csak a magyar, hanem az osztrák és a szlovák körülményeit is vizsgáljuk.
| Mi van a kutatásban? |
| Az MTA munkatársai a 2015 eleje óta tartó kampány első hónapját dolgozták fel, melyben a kormánypártok kialakították a vita kereteit, megteremtették a fogalmi kategóriákat (pl. megélhetési bevándorló), amelyek segítségével, mint kés vajban, nemcsak a politikai közbeszéd minőségét és dinamikáját határozták meg, hanem konkurencia nélküli értelmezési-nyelvi keretük eluralta a “szakmai”, a tudományos és az érdekvédői diskurzust is. A Charlie Hebdo-merénylet, valamint a menedékkérők számának megugrása nyomán indult tematizálást a kormányközeli média (az akkor még lojális Magyar Nemzet, Hír Tv, M1) hihetetlen erős dózisban kezdte el mérni. A megjelenések között alig volt szakértői vélemény, helyettük jöttek a biztonságpolitikusok, akik saját szempontjukból (terrorizmus, kriminalitás) rajzolták meg a képet az „illegális bevándorlókról”. A menekültek képi ábrázolása is torzított: a képek ötödén úgy ábrázolták őket, mintha bűnözők lennének. A kutatók munkájuk során az elemzéshez felhasználták a morális pánikok elméleti modelljeit: a morális pánik azon alapszik, amikor a társadalom szélesebb köre veszélynek érzékeli egy-egy csoport viselkedését vagy jellegzetességeit. A veszély beazonosításában és a megoldás leszűkítésében nagy szerepet kap a leegyszerűsítő ábrázolásmód, amely nemcsak a veszély érzetét növeli, hanem radikális megoldást sürgeti. Mindez legitimálja a nagy erőkkel történő beavatkozást, ami utólag vissza is igazolja a félelmet. |
