Júliusban írtunk a nagy magyar felvágottsvindliről, arról, hogy az élelmiszeripar sötét bugyraiban hogyan állítanak elő hústerméknek látszó mérnöki dizájntermékeket. Akkor a Nébihnél is érdeklődtünk arról, változik-e a húsipari termékek paramétereit előíró Élelmiszerkönyv, amely sok esetben a szabályozással is támogatja a felvágottak jelképes hústartalmát, és az adalékanyagok, szója és egyéb matériák használatát. A hatóság azt válaszolta, dolgozik a könyv módosításán, hogy a termékek jobb minőségűek lehessenek, és hogy a vásárlók is jobban informálódhassanak.

Virslitöltés egy húsüzemben 1999-ben

Túry Gergely

Meg is érkezett a törvénymódosítás tervezete, egyelőre még a közigazgatási egyeztetés szintjén. Azaz az ebben foglaltak még változhatnak. Márpedig a szabályozás több szinten is szigorodik – holott épp a magyar termelők védelmében engedtek a szigorból az EU-s csatlakozás idején, hogy ne menjenek tönkre a túl magas kritériumok miatt. A magyar húsipar ugyanis versenyképességi problémákkal küzdött – és küzd a mai napig.

Búcsú a húsnak hazudott péptől?

A magyar vásárlót persze ez kevéssé érdekli, elsősorban azt nézi, mit eszik és mennyiért. Mert az egy dolog, hogy egy felvágott kilója csak 400 forint. De amikor kiderül, hogy a beltartalma csak 40 százalék hús, az is főként szeparátumhús (a szó megfejtését keretes írásunkban olvashatja). Továbbá a maradék hozzávalót is darált toll és csőr, szója és ízfokozó, valamint a szép, húsvörös színért felelős kiszárított és ledarált kármintetű adja. Na, akkor azért kétszer is meggondoljuk, megvegyük-e. (Vagy ha megengedhetjük magunknak, valami jobb után nézünk.) A tervezet minden szinten előrelépést sejtet – a felvágottmegszállottak szeme minden bizonnyal kikerekedik a részletek hallatán.

Az első ismertetések leginkább a megnövekedett hústartalmat emelik ki, holott láttuk, korábban a szeparátumhús is a hústartalom része lehetett, önmagában tehát a több hús még nem old meg semmit. Az az igazán bátor lépés tehát a tervezetben, hogy ezután a „csontokról mechanikusan lefejtett hús”, azaz a szeparátum immár nem számítható bele a hústartalomba, csak a gépi csontozású és az íntalanított hús, ami valóban a szó mindennapi értelmében húsnak nevezett dolog. A szeparátum jelenlétét pedig külön fel kell tüntetni a terméken.

Nem kötelező a tetű

Maga a hús fogalma is változik, frissül a törvénytervezetben, mégpedig szó szerint: eddig a hús, a gépi csontozású hús és a szeparátum volt feltüntetve, az új törvényben már a friss hús, és az abból készült húspép szerepel. A húspépre vonatkozó szabályok is egy újabb, 2008-as EU-s rendeletre hivatkoznak.

Nemcsak a hústartalom mértéke és minősége változik. Apró változásnak tűnik, de eltűnt a párizsi, krinolin, szafaládé leírásából a kötelező „rózsaszín” kitétel, annyi szerepel csak, „a gyártmánylapban rögzítettnek megfelelő színű”. Ez egyfelől megnyitja az utat a zöld, fekete, kék párizsik előtt, de valójában a kármintetű felhasználását teszi szükségtelenné. A női rúzsban is felhasznált rovar nélkül ugyanis a fenti felvágottak fakó, bézs színűek lennének, ami kevésbé vonzó, mint a rózsaszín – paradox módon a gusztusosságuk miatt kell hozzáadni az őrölt rovartetemet. Ez mostantól nem lesz kötelező.

Kikerülne a leírásból a „kellemesen sós íz” kitétel is, mivel csökken a sótartalom is, javarészt egy százalékkal nagyjából minden termékben. Ez a sótalanító népegészségügyi törekvés érhető tetten a menzareformban is, ami sokszor a gyerekek ellenkezésébe ütközik. Ám ha kevesebb só lesz a menzán pl. a felvágottakban, több lehet másban, így az ebéd sem lesz olyan sótlan.

A sütőkolbász újraértelmezése

A legnagyobb változáson talán a sütőkolbász megy át, amibe ezentúl friss hús kategóriába tartozó hús kerülhet, mócsingos rekeszizmot és rágóizmot, hasonlóan a téliszalámihoz, nem tartalmazhat, valamint adalékanyagot sem – ezek eddig minden további nélkül mehettek a sütőkolbászba. Ezen felül megnő a kötelező hústartalom is, elég jelentősen, 50-ről 65 százalékra, miközben lecsökken 35-ről 32 százalékra a zsírtartalom, és a sótartalom is 1, 4 százalékkal (2,1 százalék lehet maximum).

Végre nem lehet parasztsonkának hívni az olyan terméket, aminek az érlelése nem tartott legalább 30 napig, a gyorspácolás nem megengedett (ami azért is örvendetes, mert a WHO ominózus jelentése – ami a hústermékek és az vastagbélrák között oksági megállapítást mutatott ki –, kapcsán az orvosok és a dietetikusok hangsúlyozták, a pácoláshoz használt sók nitrittartalma a rákkeltő). A sonkában 2017-ig évente 1-1 százalékkal csökken a sótartalom. A parasztkolbászba eddig nem volt kötelező kizárólag sertés-, marhahúst, szalonna-alapanyagot és fűszereket tartalmazó, füstölt, szárított terméket tenni, mostantól viszont igen. És húspép sem mehet többet a parasztkolbászba, ahogy rekesz- és rágóizom sem. Ahogy feljebb már utaltunk rá, ugyanígy tisztul a téliszalámi is.

Egy húskészítmény szabályozása maradna változatlan, a natúr libamájé. De például minden májas megnevezésű termékbe több májat kellene beledarálni, mint eddig (még ha a 12 százalékról 25 százalékra növekedés még mindig kevésnek tűnik is az átlagfogyasztónak).

Mit szólnak hozzá a húsosok?

A változások csak az itthon előállított hústermékekre vonatkoznak, az EU-s importra, török termékekre nem, feltéve, ha az ottani élelmiszer-biztonsági előírások megegyeznek hatásukban az itthoniakkal.

MTI / Rosta Tibor

Kérdés, mit szólnak mindehhez az amúgy is ezer sebből vérző magyar húsipari termelő cégek? Egyrészt megpróbálhatják felpuhítani a tervezetet, de forgalomba hozhatnak más megnevezésű termékeket is a megszokott összetétellel. Ám mivel lényegében minden hagyományos terméket érintene a szigorítás, elképzelhetetlen, hogy ne érintené őket rosszul a változás.

Egy húsipari folyamatokra rálátó, névtelenséget kérő forrásunk szerint is nehéz lesz jól kijönni a szigorításból a magyar húsiparnak. A húsipari termékek árának átlagosan 70 százaléka az önköltség, ha pedig emelni kell a hústartalmat, nő az önköltségi ár is – nem nagyon lehet honnan spórolni. Ha pedig nő az ár, csökkenni fog a fogyasztás, mert a magyar piac árérzékeny. A nagy kérdés az, hogy hányan tehetik meg, hogy a jobb és egészségesebb felvágottakat, hústermékeket válasszák, és hányan kényszerülnek arra, hogy az eddig megszokott olcsó, de immár párizsiként, zalaiként stb. nem árulható, más fantázianévre hallgató terméknél maradjanak.