2015. október. 17. 19:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. október. 19. 16:40 Itthon

Letiltotta az LMP közleményét az MTI

"Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány úgy költ egyre többet a közmédiára, hogy az évről évre kevésbé lát el bármilyen közszolgálati feladatot. A közmédia mára nem más, mint egy állami pénzből fizetett pártcsatorna" - áll a Lehet Más a Politika szombati közleményében.
Az LMP megemlítette még, hogy 100 milliárd forint az a támogatás, amennyit az MTVA a kormánytól kap a több tízmilliárdnyi adósság barátságos átvállalásával együtt, tehát kb ennyivel gazdálkodhat a közmédia.
Az LMP az Országos Sajtószolgálaton keresztül szerette volna megjelentetni a saját közleményét, de erre az MTI nemet mondott. A párt az MTI levelét az Index.hu szerkesztőségének a rendelkezésére bocsátotta.
Eszerint az MTI szerkesztője az MTI Országos Sajtószolgálata szabályzatának két pontjára hivatkozva tiltotta le a közleményt.
Az egyik szerint a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.A másik pont pedig az, hogy az MTI-nek joga van a közlemény kiadásának megtagadásához, és ezért sem tartozik felelősséggel.
Az MTI egyébként nem vállal felelősséget az OS-en keresztül megjelentetett közleményekért, hiszen azok nem a saját nyilatkozatai.

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.