A civil jogvédő szervezet jó hírneve és becsülete megsértése miatt júniusban fordult bírósághoz egy Fidesz-közlemény miatt, melyben azzal vádolták meg őket, hogy a "fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani" a szervezet a menekültekkel kapcsolatosan.
Csütörtökön délután fél három kezdődik a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyben a Magyar Helsinki Bizottság a felperes, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség pedig az alperes.
A civil jogvédő szervezet jó hírneve és becsülete megsértése miatt júniusban fordult bírósághoz, ugyanis a Fidesz még május végén egy sajtóközleményt tett közzé az Országos Sajtószolgálat (OS) útján, amelyben többek között azt írták, hogy "a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt."
A Magyar Helsinki Bizottság még aznap bejelentette: a gyalázkodó közleményért bírói úton vesz elégtételt, június 16-án pedig benyújtotta keresetét a Fővárosi Törvényszékhez.
Az egyesület azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát, illetve becsületét. Emellett arra kéri a bíróságot, kötelezze az alperest, hogy a honlapján, a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság (azóta Magyar Idők) napilapokban fizetett hirdetésként, valamint az Országos Sajtószolgálat útján közzé tett nyílt levélben kérjen bocsánatot, és jelentse ki, hogy állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek. Ezen túl a civil szervezet kéri, hogy a bíróság tiltsa el a Fideszt a további jogsértésektől és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Amennyiben a bíróság megítéli, az összeget a Helsinki Bizottság menedékkérők jogi segítségnyújtására fogja fordítani.
Korábban a Helsinki Bizottság hasonló ügyben már jogerősen pert nyert a Fidesszel és akkori szóvivőjével, Hoppál Péterrel szemben. A Fidesz akkori szóvivője 2013 augusztusában azt mondta: a civil szervezetek, köztük a Magyar Helsinki Bizottság amerikai megrendelésre támadják a magyar kormányt, a Fideszt és a miniszterelnököt. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és kötelezte a Fideszt, illetve Hoppál Pétert: a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben, valamint a www.fidesz.hu portálon közzé tett nyílt levél útján fejezze ki sajnálkozását amiatt, hogy valótlan tényekkel megsértette a bizottság jóhírnevét.