Itthon MTI 2015. október. 07. 09:21

Répássy a jövőben is dolgozna igazságügyi területen

A távozó államtitkár országgyűlési képviselői munkáját folytatja, de reméli, hogy dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert "ezt szereti csinálni".

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) távozó parlamenti államtitkára a következő időszakban képviselői munkáját tekinti fő közéleti tevékenységének, de reméli, hogy dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert ezt szereti csinálni. A fideszes politikus erről szerda reggel nyilatkozott az M1-nek. Répássy Róberttel – mint elhangzott – "ezen minőségében" utoljára beszélgettek a műsorban.

Trócsányi László igazságügyi miniszter szeptember 29-én, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában erősítette meg a tárca parlamenti államtitkárának távozásáról szóló sajtóhíreket. A miniszter arra a kérdésre, elégedetlen volt-e Répássy Róbert munkájával, azt mondta, hogy az államtitkár munkáját és emberi tisztességét nagyra értékeli, jó kapcsolatuk volt, de "egy másfajta munkavégzésre lesz szükség a politikai munkában, ezért történik váltás".

MTI / Illyés Tibor

Répássy Róbert az M1 szerda reggeli műsorában azt mondta: büszke arra, hogy az elmúlt öt évben az igazságügyi tárcánál dolgozhatott. A politikus hozzátette: a választók bizalmából már ötödik országgyűlési ciklusát tölti, immár tizenhét éve dolgozik képviselőként. A következő időszakban országgyűlési képviselői munkáját folytatja.

Répássy Róbert a műsorban az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításról is beszélt, amely révén bővülnek az áldozatok jogai a büntetőeljárásban. Az egyhangúlag, 161 igen szavazattal elfogadott törvénymódosítás egy európai uniós irányelv magyar jogrendbe való átvételét jelenti, amely – többek között – a bűncselekmények áldozatainak pszichológiai, érzelmi segítését írja elő. A novembertől hatályos jogszabály rögzíti továbbá, hogy a büntetőeljárás során nagyobb tájékoztatást kell nyújtani a sértetteknek: akár e-mailben is tájékoztatható lesz az ügyfél, és egy 24 órás telefonos segélyvonalon az áldozatok azonnal segítséget kaphatnak.

Az IM távozó parlamenti államtitkára azt is elmondta, hogy a tárca már előkészítette a büntetőeljárási törvény módosításának javaslatát is, amelyben központi szerepet szánnak a sértetti és áldozati jogoknak. Ezen jogokat olyan módon erősítik meg, amelyek nyomán az áldozatok érezhetik, hogy valóban mellettük áll az állam. Ez a javaslat jövőre kerülhet a kormány elé – mondta Répássy Róbert.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.