Áder János köztársasági elnök is megemlékezett a kedden elhunyt egykori államfőről, méltatva politikusi és emberi hozzáállását.
Amikor az első szabadon választott országgyűlés köztársasági elnökké választotta, államfői krédójaként már első beszédében elmondta, hogy nem fél a vitáktól, és nem fogja véka alá rejteni a véleményét, mert bízik az igazság erejében.
Göncz Árpád történelmi időkben lett államfővé, és illő, hogy emléke történelmi személyiségként maradjon meg emlékezetünkben. Politikai nemzetünk az 1990-ben újjászületett demokratikus Magyarország első köztársasági elnökét tiszteli és gyászolja Göncz Árpád elnök úr személyében." - írja búcsúzó nyilatkozatában Áder János.