Itthon Unyatyinszki György 2015. szeptember. 29. 16:35

A hallgatókkal együtt segíti a menekülteket a HÖOK

Megállapodást kötött a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a Karitatív Tanáccsal, hogy szakmai területüknek megfelelően nyújthassanak segítséget a hallgatók a menekülteknek. A hallgatók segítenének az adomány és ételosztásban, orvosi és jogi segítséget és tolmácsolást is nyújtanának a menekülteknek.

Szeptember közepén – a megélénkülő menekülthullám idején – kereste fel a HÖOK vezetősége Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt, hogy lehetőségeikhez mérten segíteni kívánják a menekülteket és szerepet vállalnának a segélyezésben. Palkovics és az Emmi örömmel fogadta a felajnlást, így meghívást kapott a hallgatói szervezet az országos Karitatív Tanács hétfői ülésére. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke szerint elsősorban azt kívánták elkerülni, hogy a nyakra-főre jelentkező hallgatók morálja ne romoljon, amíg a "behívót várják", ezért vették fel a kapcsolatot az Emmivel, hogy minél hatékonyabb és szervezett legyen a munka.

A KT egyházi tagszervezetei és a Magyar Vöröskereszt megállapodást kötött a HÖOK-kal, hogy vállalják a karitatív munkában részt venni kívánó hallgatók gyors felkészítését és helyszíni koordinációját. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy hamarosan jelentezhetnek a hallgatók a karitatív munkára, kiválaszthatják a szakterületüknek megfelelő segítségnyújtás fajtáját, illetve a szervezetet is. Hozzátette, hogy egészségügyi és orvostanhallgatók jelentkezhetnek ápolási és betegellátási feladatokra, jogász hallgatókat várnak a menekültek jogi tanácsadására, de hasonlóképp nagy szükség van tolmácsokra. Várnak általános segítőket is, akik az adomány és ételosztásban, illetve a szemétszedésben segítenének, de pszichológus és pszichiáter szakos hallgatók is segíthetnek a tramuán átesett emberek segítésében.

Gulyásék megkeresték a menekültválságban érintett városok egyetemeit, így Debrecenben, Szegeden és Pécsett, Győrött, valamint Budapesten számítanak a legtöbb jelentkezőre. Az intézményektől előzetesen engedélyt kaptak, hogy a segítséget nyújtó hallgatók részben mentesülnek tanulmányi kötelezettségeik alól, amíg önkéntes munkát vállalnak, ezt kívánják konkretizálni. Amennyiben szükségessé válik, a HÖOK segíti az önkéntesek utazását is, hogy mindenki ott segíthessen, ahol a legnagyobb szükség van rá, így a határmenti gyűjtőpontokon, határállomásokon, vasúti csomópontokon és a befogadótáboroknál.

Egyetemisták eddig is több városban segítették a nyári és kora őszi időszakban a menekülteket, illetve szerepet vállaltak az önkéntes szervezetekben. Emellett anyaintézményeik is, többek között a Szegedi Tudományegyetemen adományokat lehetett leadni és vizet vásárolni a menekültek számára, az intézmény Életvezetési és Tanácsadó Szolgálatának munkatársai is segítettek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.