Orbán Viktornak csütörtök hajnalig minden oka megvolt arra, hogy nyeregben érezze magát. Mióta elkezdett mindent uralni a menekültügy, a belpolitikát tekintve tarolt a Fidesz, ami már számokban is látszott: az Ipsos legutóbbi mérése szerint 300 ezer bizonytalant állítottak maguk mellé a kormánypártok.

Magyarország külkapcsolatait és nemzetközi helyzetét nézve már nem volt ilyen egyértelmű a kép, de az elmúlt napokban több jel is arra utalt, mintha itt is lassan célba érne Orbánék számítása. Az éjszakai csúcs azonban egy dologra félreérthetetlenül rávilágított: Európa nem kér Orbán kerítéséből.

Az EU inkább azt mondja, ha csak a kerítéssel tudjuk a menekülteket feltartóztatni, akkor inkább engedjük át őket Ausztriába és Németországba. Ezzel a jótanáccsal Magyarország megússza azt, hogy teljesen körbebástyázza magát szögesdróttal, ugyanakkor a délkeleti végeken már meglévő fizikai határzár súlyos és drága mementóként nehezedhet a további kormányzásra és a „Kerítéskirály” (a Der Spiegel jelzője) nemzetközi megítélésére. (A németben a "Zaunkönig" ökörszemet jelent, mint arra egyik kommentelőnk rámutatott: "az EU-ban ő nem König, csak Zaunkönig, nem sas, még csak nem is turul, hanem egy verébféle nagy hanggal és tollas háttal" - Köszönjük, paul2, a szerk.):

A Kerítéskirály Brüsszelben

MTI / EPA / Stephanie Lecocq

A politikai termék az utcán hever

Az idén Veszprémben a kétharmadot bukó, majd Tapolcán a Jobbiktól is nagy pofont kapó Fidesz-KDNP-t látva egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az őszi ülésszakot Orbán Viktor győzelmi beszéddel kezdheti. Hogy ez mégis így alakult, az nem a sors kegye, hanem aprólékosan felépített politikai manőverezésnek volt köszönhető.

A miniszterelnök februári évértekelője után még úgy tűnt, hogy 2015 a „polgári Magyarország” építésével telhet, de az a „politikai termék” nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vezetés ekkor döntött úgy, hogy felfrissíti Orbán egyik régi kedvenc témáját – a bevándorlás ügyét –, amivel újra felszálló ágra kerültek, és a Jobbik erősödését is megakasztották.

„2006-ban volt utoljára ennyire utcán a politika” – ismerte el önironikusan egy szocialista politikus is a témaválasztás sikerességét, amit Török Gábor úgy fogalmazott meg, hogy igazi „vacsoraasztal-témát” talált a Fidesz.

A helyzetben az volt a különös, hogy Orbánnal szemben nem az ellenzék látszott, hanem a menekültek ellátását segítő civilek – mégpedig nem szavakkal, hanem tettekkel. A baloldali ellenzéknek annyira telt, hogy európai összefogást sürgessen (és legfeljebb  Gyurcsány Ferenc gesztusa ütötte át az ingerküszöböt, aki menekülteket fogadott be a házába).

A Jobbik ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a Magyarországot mindenáron megvédeni akaró politikájukat a Fidesz-kormány maradéktalanul végrehajtja. Ennek komikus igazolása volt, hogy a Jobbik-frakció két tagja is megtapsolta Orbán hétfői parlamenti beszédét, Vonáék pedig frakcióstul segítettek minden tárgyhoz kapcsolódó kétharmados módosítást megszavazni a kormánypárti képviselőknek.

Merkel vs. Orbán: emberére talált

A politika világában igazából egyetlen hasonlóan karakteres politikai álláspont emelkedett ki: a német kancellár Angela Merkelé. Az Orbán–Merkel-párosítás a nyugati sajtóban még úgy is tényezővé tette a magyar kormányfőt, hogy a kommentárok a Gonosz szerepét osztották rá a Jóval szemben. Orbán úgy állította be magát, mint aki egyedül védelmezi Európa határait, és aki egyedüliként képviseli a realitást a menekültkérdésről szóló naiv európai párbeszédben.

Holott valójában neki csak egy dolog volt fontos: az, hogy a menekülteket ne toloncolják vissza a dublini egyezmény értelmében Magyarországra. Az érdekelte a legkevésébé, hogy regisztrálatlanul mennek az újonnan érkezők Németország irányába. Nem hagyta magát befolyásolni attól a kritikától sem, miszerint Magyarország embertelenül bánik a menekültekkel, és a beszólásokat legfeljebb kikérte magának hűséges külügyminiszterén keresztül.

Angela Merkel Jean-Claude Junckernek magyaráz

MTI / EPA / Olivier Hoslet

Orbán korábban már többször vélte úgy, itt az ideje, hogy a nemzetközi politikában is megmondja a tutit. Például, hogy hogyan kell kezelni a gazdasági válságot. Az eladósodást. Az orosz–ukrán-konfliktust. És a többit. A legtöbbször aztán hiába lépett fel megváltóként, előbb-utóbb a „magyar reformok” és a „magyar észjárás” megvédésére kényszerült. A menekültválsággal megint úgy érezte, végre eljött az ő ideje. A tegnap bejelentett hatpontos javaslatcsomagja igazán nagy ívű elképzeléseket tartalmazott: igaz, a hat közül ötben nem sokat kockáztatott, mert valamennyi korábban így vagy úgy, de benne volt a pakliban.

A legfontosabb, miként szerda éjjel Orbán csalódottan magyarázta, nem ment keresztül: mégpedig az, hogy a görög határokat közös, nemzetállamok felajánlásaiból feltöltött erők védjék. Ehelyett az eredeti bizottsági javaslat ment át: a frontországokban (Görögország, Olaszország) november közepéig olyan hotspotokat alakítanak ki, melyek elvégzik az ujjlenyomat-felvételt és a regisztrációt. Ez Orbánnak annyiban kedvező, hogy Magyarország, ha minden igaz, nem lett frontország, hanem az EU ténylegesen megpróbálja Olaszországban és Görögországban elvégeztetni a munkát – amihez minden támogatást megadnak. Kiderült ugyanakkor, hogy az EU nem tart igényt Orbán kerítésére: az osztrák kancellár kerek perec megmondta, ha csak kerítéssel tudjuk a menekülteket megállítani, akkor inkább engedjük át őket – megfelelve egyébként az ENSZ menekültügyi konvenciójának, amely a menedékkérők előtt nyitva tartja a határokat –, és egyedileg kell elbírálni az ügyeiket.

V4: Nagyon koppan és azután elhallgat

A kerítés jelentéktelenné válása mellett Orbán szempontjából eltörpül minden: az is, hogy az EU nem kíméli magát, és euró-százmilliókat fizetve a gócpontok közelében igyekszik megoldani a problémát, és segíteni a menekülteken – ahogy egyébként Orbán is javasolta. Nem esett szó Oroszországról, melynek a szerepvállalására Orbán külön kitért. (Arról viszont igen, hogy rendezni kell a viszonyokat Szíriában, de például Franciaország szerint nem – az oroszok által támogatott – Aszaddal). Az európai kvótarendszert, melyet Magyarország nem szavazott meg, de a róla szóló határozatot végrehajtja, gyakorlatilag minden további nélkül véglegesítették. Az Orbán által vizionált világkvóta nem lesz, de nagyon sok ország nemcsak pénzt ajánl fel, hanem Ausztráliától Brazílián át Kanadáig és az USA-ig befogad menekülteket is.

Az uniós csúcs elhallgattatta – legalább erre az estére – a V4-eket (melyek közül Lengyelország nem csatlakozott az Orbán vezette alkalmi koalícióhoz). Brüsszel tulajdonképpen kétséget sem hagyott afelől, hogy a V4-ek tiltakozása vagy épp Horst Seehofer bajor miniszterelnök Orbán melletti, néhány órával korábbi kiállása nem európai szint – és hogy az árnyékbokszuk valójában a hazai ringközönségnek szól. Ami délután Orbán részéről még nagy mondásnak tűnt, a merkeli menekültpolitika morális imperializmusként való megbélyegzése, éjszakára nevetség tárgyává változott az uniós közös nyilatkozatot látva. Európa kinyilvánította hogy, a „jogi és fizikai határzár” nem konform, egységes menekültügyi eljárások kellenek.

Orbán különutas erődemonstrációját nemcsak Brüsszel hárította el, végeredményében a román, a szerb és a horvát kapcsolataink is megsínylik. Mindezektől függetlenül Orbán menekültpolitikája a hazai választói csoportokat figyelembe véve még változatlanul bejöhet. Ha pedig olyan lomhán és felemásan cselekszik Brüsszel, ahogy szokott, miközben a menekültek újabb hullámai indulnak meg Európa belseje felé, az sem kizárt, hogy az események Orbánból mégiscsak Cassandrát csinálnak.