2015. szeptember. 01. 19:48 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 01. 19:49 Itthon

Kirostálta a Kúria a várólistákról szóló népszavazási kérdést

Mégsem lehet népszavazást tartani a várólisták lerövidítéséről, mert a Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését. A kezdeményezés a civilek rendszerbontó népszavazási kérdései közé tartozott.

A Kúria keddi határozata szerint azért nem hitelesíthető a kezdeményezés, mert "abból az Országgyűlésre nem egyértelmű törvényalkotási kötelezettség hárulna" egy érvényes és eredményes népszavazás esetén.

Az NVB május 7-én tárgyalta, és 5:3 arányban támogatta a népszavazási kezdeményezést, mely az egészségügyi várólisták lerövidítését célozta, azt, hogy a betegeknek legfeljebb fél évig kelljen várniuk a nem azonnali ellátást igénylő ellátásokra.

A kérdés így szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az intézményi várólistára való felkerüléstől számított legfeljebb hat hónapon belül hozzájusson a beteg a nem azonnali ellátást igénylő egészségügyi ellátáshoz?"

Az NVB határozatával szemben felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához, a testület keddi elutasító végzése ellen már nincs jogorvoslati lehetőség.

A Kúria honlapján olvasható indoklás szerint a kérdés, szemben a hatályos szabályozással, az intézményi, azaz csupán a fekvőbeteg ellátó intézményekben vezetett várólistákra koncentrál, ugyanakkor valamennyi várólistán nyilvántartott betegre kiterjedően írná elő a várakozási idő lerövidítését.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.