Bécs és Budapest felől is menetrend szerint közlekednek a vonatok, zökkenőmentesen lépik át a határt – közölte a MÁV. Menekültek azonban nem ülnek rajtuk.
Zavartalanul lépik át a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál a nemzetközi vonatok – közölte Váczi Viktor, a MÁV helyettes szóvivője kedden.
Mindkét irányból, Bécs és Budapest felől is menetrend szerint közlekednek a járatok, késésre a Keleti pályaudvar korábbi lezárása miatt azonban számítani kell – mondta.
Kedden a Keleti pályaudvaron egy menekültet sem engedtek fel a Nyugatra induló Railjetekre, jelenleg a pályaudvar területére sem engedik be őket, csak a tranzitzónában tartózkodhatnak.
A magyar-osztrák határon hétfőn az osztrák vasúttársaság (ÖBB) túlzsúfoltságra hivatkozva több Bécsbe tartó járatot is feltartóztatott, majd órákkal később engedett tovább.
Keleten még mindig késnek a vonatok
A MÁV közleményt is kiadott, amelyben azt írták, kedd délután 14 óra után a Budapest−Újszász−Szolnok- és a Budapest−Hatvan−Miskolc-vonalon a vasúttársaság a menetrendben meghirdetett valamennyi elővárosi vonatot közlekedteti. A szerelvényfordulók miatt a kora esti órákig továbbra is lehet késésekre számítani.
A Kelet-Magyarországon jelenleg közlekedő távolsági és InterCity vonatok közül több járat még 50-60 perces késéssel tart a célállomása felé. Ezek oka a Keleti pályaudvar korábbi lezárásán kívül egy délelőtti baleseti helyszínelés elhúzódása a ceglédi vonalon.
Délelőtt egy órán át hatósági zárás miatt szünetelt a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron. A Budapest−Újszász−Szolnok- és a Budapest−Hatvan−Miskolc-vonalon a személyvonatok csak Kőbánya felső vagy Rákos állomásig közlekedtek; a győri vonal távolsági vonatai pedig Kelenföldre érkeztek.