Itthon hvg.hu 2015. augusztus. 25. 09:51

Orbán többeknek elrontotta a kedvét ebéd előtt

Szinte semmi nem utal arra, hogy a kezdődő politikai szezon egyik legfontosabb eseménye zajlik a Parlamentben. A külföldi látogatócsoportok fel-alá sétálnak, az üléstermek konganak, szerelők dolgoznak a folyosókon, miközben a kormány saját teljesítményét értékeli és a következő három év programját jelöli ki a Vadászteremben.

Legfeljebb néhány, a terem előtt sétálgató és telefonáló államtitkár utal arra, hogy „kibővített kormányülés zajlik”. Illetve az, hogy a Duna melletti folyosón terített asztalok várják a kormány tagjait: itt lesz az ebéd.

Bár a Parlament épületében nem lehet érzékelni, hogy a kormány tagjai és államtitkárai az egyik teremben a kabinet teljesítményét értékelik, forrásaink szerint bent nem túl rózsás a hangulat, sokan feszültek. Értesüléseink szerint főleg azért, mert Orbán Viktor több kritikát is megfogalmazott, nagyobb tempót vár el beosztottjaitól. A fő kifogása, hogy túl lassan halad a közigazgatás átalakítása, illetve a bürokratikus akadályok lebontása. Forrásaink szerint a tanácskozás részvevői "olvasni próbálnak a sorok között", azaz a miniszterelnök szavaiból igyekeznek kiolvasni, hogy szeptember közepén melyik államtitkárt válthatják le.

Úgy tudjuk, Orbán Viktor megjegyezte, hogy a bürokratákról nem sok segítség várható a bürokrácia leépítésében. Állítólag Orbán sem minisztériumokat, sem államtitkárságokat nem nevezett meg konkrétan, amikor bírált. A "kibővített kormányülés" egész nap tart.

A korrupcióról hallgatnak

Annak ellenére, hogy a konferencián megvitatták a Magyarországról készült OECD-jelentést, a dokumentum korrupcióra vonatkozó kritikus megjegyzései, ajánlásai forrásaink szerint nem kerültek elő a tanácskozáson.

MTI / Koszticsák Szilárd

Egy kormányzati forrás szerint a fő kérdés az volt, min múlik, hogy az elkövetkező években, illetve a következő kormányzati ciklusban – 2018 után is – mekkora lesz a gazdasági fejlődés, és az fenntartható-e. A fő szempont forrásaink szerint az államadósság-csökkentés volt, amiben az utóbbi években nem teljesített jól a kormány. Úgy tudjuk, a miniszterelnök is azt látja, évente 2-3 százalékos GDP-növekedésre van szükség, hogy az ország kinője az államadósságot.

Arra a kérdésre, hogy ez miképpen érhető el, mindenki „hozta a maga receptjét” – ahogy egy forrás fogalmazott. Az iparkamara elnöke, Parragh László az adóhatóság átalakítását szorgalmazta, az MTA volt elnöke, Pálinkás József a kutatás-fejlesztést, illetve folyamatosan téma volt a felnőtt-, a szak-, a közoktatás és a felsőoktatás átalakítása.

Orbán figyel és kérdez

A legnagyobb figyelemmel maga a miniszterelnök követi forrásaink szerint a konferenciát, szinte minden előadásnál közbekérdez, észrevételeket tesz. Igaz, már az elején leszögezte hosszú felvezető beszédében, hogy szigorúan szakmai kérdésköröket érintsenek, elvárja a részvevőktől, hogy ne politikai szempontból értékeljék a kormányzati munkát.

Forrásaink beszámolói alapján olyan témák kerültek elő a kormányzati konferencián, melyek hosszú évek óta szerepelnek a különféle kormányzati vagy szakpolitikai-fejlesztési programokban, de megvalósításuk nem halad, vagy alig történt valami.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy július elején kormányértékelő konferenciát szerveznek, ám a menekültügyi helyzet, illetve a Fidesz „jól sikerült” bevándorlóellenes kampánya miatt ezt a nyár végére halasztották.

Mint azt Lázár János a Magyar Hírlapnak adott, kedden megjelent interjújában elmondta: nem a közönségnek szánják a konferenciát, mert ez nem a kommunikáció része. Információink szerint éppen ezért sajtótájékoztató sem várható a konferencia következtetéseiről, pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy akár államtitkárok sorsa is itt dőlhet el.

Úgy tudjuk, a konferencia Orbán Viktor felvezető előadásával kezdődött, és zárszavával végződik. Bevezető előadást tartott Magyarország OECD-nagykövete, Cséfalvay Zoltán, illetve Patyi András, a Jó állam című tanulmány szerzője, a közszolgálati egyetem rektora. Napirenden volt az OECD legutóbbi jelentése Magyarországról. Értékelte a költségvetést Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, majd ezekre reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ugyancsak felszólal Matolcsy György jegybankelnök, valamint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Egy kormányzati forrásunk a konferencia előtt úgy fogalmazott: az előadássorozat egyfajta fejtágító az államtitkároknak, akiknek kötelező a megjelenés. Több forrásunk is azt mondta ugyanakkor: érdemi bejelentésekre, meglepő fordulatokra nem számítanak. Ha lesz is államtitkárcsere, amit Orbán Viktor a Napi Gazdaságban korábban belengetett, akkor arra legfeljebb szeptemberben kerülhet sor.

Maximum arra lehet számítani, hogy akár a miniszterelnök, akár a miniszterek megneveznek olyan területeket, amelyeken szerintük az apparátus rosszul teljesít, és legfeljebb ebből lehet kiolvasni, hol tervez változtatásokat a kormányfő.

Hirdetés